Lehet e független Katalónia? [5.]

2017. október 01. 14:32 - Morpheus.

Október elsején népszavazás zajlott a spanyolországi Katalónia elszakadásáról. A hírt számtalan egyéb, napokban terjedő érdekes információ előzte meg arról, hogy óriási a feszültség a terület központjában, Barcelonában, hiszen a madridi központú kormányzat, rendőrség, katonaság szeretné minden módon gátolni az elszakadási folyamatot. De nézzük, történelmileg van e alapja az egésznek?

katalonia_1.jpg

Több olyan nép is akad ma Földünkön, mely szeretne saját országot - ilyen például a hírekben szintén gyakran szereplő kurd etnikum, mely már az ókorban is erős állammal rendelkezett (ők voltak a legendás médek), ám szuverenitásukat elvesztették (viszont 4 napja ők már szavaztak függetlenségükről, az igenek 93% -os arányával) - de ilyenek még a szintén spanyolországi baszkok, vagy az Angliával közös királyságban élő skótok és a kaukázusi csecsenek is (akik meg az oroszoktól szeretnének elszakadni - teljesen reménytelenül). A katalánok követelése az önállóságra a felsorolt népekkel hasonló legitimitással bír, vagyis történelmileg igazolható ugyan, mégis erős érdekek gátolják akaratuk érvényesülését. Olyan érdekek, melyek közben egymást is támogatják.   

Katalóniáról kicsit bővebben:

Katalónia körülbelül egyharmad Magyarországnyi terület (32 114 km2) ahol jelenleg 7,5 millió ember él. Nagyjából a másfél millió lakosú Barcelona körüli területről van szó, mely egyben Spanyolország leginkább fejlett övezeteit is magába foglalja, modern iparral és infrastruktúrával. Értékes tehát a régió, mert idegenforgalmi, ipari és egyéb gazdasági szempontból is Spanyolország kiemelten jó adottságokkal bíró, leggazdagabb tartománya. (Hogy két analógiát említsek: elszakadása olyan lenne, mint a Ruhr-vidék esetleges elszakadása Németországtól, vagy ÉNY-Magyarország leválása hazánkról.) A madridi kabinet óriási veszteségnek látja a leginkább fejlett tartomány elszakadását, és a 47 milliós lakosságú Spanyolország nagyobb része sem igazán támogatja. Ugyanakkor nyilván a többség belátja: erőszakkal nem lehet maradásra bírni azokat, akik távozni akarnak.

katalonia.jpg

Ami Katalónia történelmét illeti:

A területen a római idők után, az V. században germán törzsek, gótok alapítottak királyságot (Ataulf vezetésével) és megalapították Gothalaniat, mely névből később alakult ki a Katalónia megjelölés. Lakosságát idővel az itt élő hispán, latin és gót népek összeolvadásából születő új etnikum adta, mely mindig szerette magát megkülönböztetni a környező államoktól. Ám a VIII. században (710 körül) arab elnyomás alá kerültek, miként a félszigeten élő minden más tartomány lakossága is. A arab uralmat frank elnyomás követte, ám 847 -re végre létrejöhetett az önálló Barcelónai Grófság, mely három évszázad után egyszerű házasság révén 1137-ben egyesült a szomszédos, rendkívül gazdag Aragóniával. (IV. Berengár barcelóniai gróf házasodott össze az aragóniai királynővel, Petronilával.) A közös állam rendkívüli sikerrel erősödött meg az elkövetkező évszázadokban és hódította meg például Dél-Itáliát is.

Az egységes Spanyol Királyság 1479 -ben született meg, amikor az Ibériai-félszigeten fekvő államok közül a két legerősebb - Kasztília és Aragónia - egyesültek egymással. Ekkor, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd házasságával Katalónia is a Spanyol Királyság része lett. Az erős és hatalmas spanyol állam aztán csatlakozásra bírta az egyéb hispán területeket is, majd kiűzte a félszigeten élő mórok, arabok maradékát és gyarmatosításba kezdett. 

katalonia2.jpg

Az első, katalóniai felkelések (a spanyol uralom ellen) a XVII. században zajlottak, ám ezeket a madridi vezetés keményen leverte és megtiltotta a katalán nyelv (illetve szokások) használatát. A katalán autonómia szempontjából az 1977 -es év hozott komolyabb változást, hiszen ebben az évben Madrid végre engedélyezte, hogy a tartomány (Catalunya) saját területi kormányt és parlamentet alakítson. Innentől, a terület teljes önállóságának kérdése is folyamatosan előkerült. Később, 2014 november 9 -én Katalónia 85% -ban kinyilvánította egy népszavazás alkalmával, hogy támogatja az önállóságot.  (Bár az is tény, hogy a részvételi arány rendkívül alacsony, alig 40% körüli volt.) Aztán jött a 2015 -ös helyi választás, melyet Barcelonában a függetlenséget akaró pártok nyertek meg. 2016 -ban pedig Carles Puigdemont, katalán elnök bejelentette: attól függetlenül, hogy a spanyol kormány nem járul hozzá (és nem is ismeri majd el az eredményét) mégis népszavazást tartanak az elszakadástól 2017 október 1-én. Itt tartunk most. (A hírek szerint a mai népszavazást minden eszközzel gátolták a spanyol hatóságok, így közel 800 sérülést hozott a voksolás napján kialakult zavargások sora.)  

Milyenek az esélyek?

Lehet független Katalónia? Létrejöhet egy független Skócia, Kurdisztán, Csecsenföld, Baszkföld? Az igazság az, hogy túl sok az ellenérdek. A spanyol kormány sok mindenre képes az elszakadás megakadályozására, hiszen a mai népszavazást is törvénytelennek minősítették. Kurdisztán a szomszédos Törökország miatt nem lehet szuverén állam. A török diktátor mindent elkövet a kurdok elgáncsolására, hiszen saját országának is majdnem egyharmadát alkotják, így egy kettészakadó Törökország rémképét hordozzák. Skócia elszakadása a nagyhatalmi reményeket dédelgető Egyesült-Királyág jövőjét fenyegeti. És folytathatnánk a sort. Az ellenérdekek nem kedveznek az autonómia és önállóság törekvéseknek. A valódi döntések magasabb szinten: a világot vezető nagyhatalmak vezetői közt születnek majd meg, (Katalóniáról is) valahol Trump, Putyin, Hszi Csin-ping, Merkel és Macron "ötszögében".          

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://morpheusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5012915621

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kedvenc zászlóim 18. – Katalónia 2017.10.01. 16:11:16

Már fiatalabb koromban is lelkesedtem új országok születéséért – ezek érdekes új zászlókkal is kecsegtettek, meg elképzeltem a lelkes munkát, ahogy megalkotják az új állam minden feltételét – pénzt, közigazgatást, hadsereget, nagykövetségeket. Aztán a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mizantróp. 2017.10.01. 22:06:36

Spanyolország nem fogja engedni leggazdagabb tartománya elszakadását. A katalán GDP sokkal magasabb a spanyol átlagnál, 30 ezer dollár feletti. Zavargások lesznek.
süti beállítások módosítása