Nagy port kavart, óriási felháborodást keltett és sokakat foglalkoztatott az eset, ami október 15 -én, vasárnap este történt egy fővárosi KFC gyorsétteremben, amikor egy biztonsági őr brutálisan megvert egy újságírót, amiért az akadékoskodni merészelt (jogosan) a kiszolgálással kapcsolatban és a panaszkönyvet kérte. Az eset egészen megdöbbentő volt, de a reakciók még érdekesebben alakultak:

• 1.) A közvélemény felfigyelt és felháborodott az eseten
• 2.) A felelősökkel szemben pár órán belül intézkedett a KFC

Mindkettőt jó hírnek lehet tekintenünk, mivel azt jelzi, hogy egyrészt a magyar társadalom apátiája, közönye és közömbössége még mindig nem érte el azt a mélypontot, amelyet egy ilyen felháborító ügy ne tudna áttörni, másrészt a nagy multikban még megvannak azok a helyes mechanizmusok, melyek azonnali intézkedésre ösztönzik vezetőiket. 

Ugyanakkor az eset azt is jelzi, hogy mérhetetlen agresszió, frusztráció és rideg érzéketlenség van az emberek egy részében. Jelen volt ez az érzéketlenség abban a gyors-éttermi vezetőben, aki képes volt pofátlanul egy szál A4 -es papírt nyomni egy reklamáló vendég kezébe (panaszkönyv helyett), majd kidobatni egy őrrel, jelen volt abban az őrben, aki azt hitte mindezt megteheti egy embertársával szemben és jelen volt az egész esetet végignéző -- és rendőrt nem hívó -- szemlélődőkben is, akik közömbösen tekintettek az egész cirkuszra. 

A legtöbb ember, aki megismerte Szabó Zoltán újságíró esetét elgondolkodott azon, hogy ő vajon mit tett volna hasonló estben? Egyáltalán mi a helyes magatartás ilyenkor? Mit lehet tenni? Mit csinálnánk, ha főszereplői vagy szemtanúi lennénk egy ilyen esetnek? Ha az orrunk előtt zajlana közbelépnénk? Hívnánk rendőrt, vagy valami segítséget? Kihez lehetne egyáltalán fordulni? stb, stb. Ami engem illet: én biztosan nem tudtam volna megállni, hogy ne lépjek közbe, ha szemtanúként vagyok jelen (természetesen a sértett újságírónak segítve). De ha az eset éppen velem történik meg és mondjuk rám emelne kezet egy biztonsági őr (bármilyen okból is), ... bizony nagyon feladná a leckét, hogy miként reagálnék rá. Ha valaki megüt bennünket, az rendőrségi ügy (bármennyire is biztonsági őr teszi ezt, aki mellesleg egy újjal sem nyúlhat senkihez), ha pedig egy kereskedelmi egység méltatlanságot követ el velünk, mint vásárlókkal szemben, az jogi és fogyasztóvédelmi kérdés. Mindkét esetben van tehát kihez fordulni, ... DE ... akkor és ott, emberi méltóságunkban megalázva mindez egyáltalán nem segít rajtunk. Az az éttermi vezető, aki így lép fel egy vevővel szemben, soha a büdös életben nem szabad, hogy többet kereskedelemmel foglalkozzon. De tovább megyek: emberekkel sem szabadna többé foglalkoznia soha. Az agresszív biztonsági őr a kisebb vétkes, de nyilván vele szemben is kemény eljárás szükséges.

Egy biztos: az egész történet egyszerre szomorú, aggasztó, felháborító és visszataszító. Hihetetlen, hogy a mai magyar társadalomban mekkora feszültségek halmozódnak fel és hogy ezt mennyire veszélyes tovább gerjeszteni bármivel is. Pedig valójában ez történik: nap mint nap hergelik az embereket egymás ellen, utáljuk a tüntetőket, a tanárokat, a másik politikai oldal tagjait, a Soros-ügynököket, a migránsokat, az idegeneket, a cigányokat, a másságukat felvállalókat, a tőlünk különbözőket. Az elfogadás, a tolerancia eltűnt, vagy csak nyomokban vehető észre. Nincs türelem, nincs emberszeretet és nincs megértés sem. Persze nem okolható ezért önmagában senki és semmi. Nem hibáztatható a miniszterelnök, nem hibáztatható az örökös ellenségeket kereső kormányzati retorika, sem a kirekesztő berendezkedés, vagy a kevés fizetésért folyton güriző, agyonhajszolt, rohanó és csak szűkösen boldoguló társadalom. Így együtt az egész viszont igen. Ez most egy ilyen világ körülöttünk.

Hogy a KFC -ben vasárnap megtörtént eset miként zajlott volna mondjuk egy skandináv országban? Kábé úgy, hogy az éttermi vezető kijön és megbeszéli az egészet a tiltakozó vendéggel, akinek teljesítik kérését, majd megnyugodva kezet fognak és távoznak; mindenki a dolgára, a vezető vissza az irodájába, az újságíró pedig az otthonába (vagy ahová indult).

Komoly jelzés-értéke van annak, hogy a sztori magyar változata -- vagyis maga a valóság -- mennyire szürreálisan és a normálistól eltérően történt. Szégyen az egész és nem csak a sztori főszereplői számára.