Most akkor csaltak, vagy nem csaltak?

2018. április 11. 08:16 - Morpheus.

Olyan ez a játék, mint a "lopnak, vagy nem lopnak" című össznépi társas, melyben a Forrest Gumpok  diktálnak nekünk. Azok, akik a legutóbbi hvg -n bemutatott videón hőbörögtek azon, hogy állítólag hamarosan bevezetik az arab számokat az EU -ban. Micsoda szemtelenség, amikor nekünk ott vannak a jó kis magyar számok. Meg azok, akik kirakják transzparenseikre, hogy az ENSZ csak  saját országában diktáljon, ne itt! Az ENSZ!!! És azok, akik szerint nem kéne beengedni ide a pirézeket. (A rohadékok megerőszakolják asszonyainkat, ha idegyünnek. A mocskok.) Szóval ilyen emberek is szavaztak április 8-án (nem kétséges, hogy kikre), a Gábor és Emőke videók alanyai, a nagyon okos választópolgárok, akik szerint "semmi nem számít, csak ne gyüjjenek a migráncsok".

Hogy csalt e a Fidesz-gépezet, mikor dekára annyi szavazatuk és mandátumuk lett, ami éppen pont elég nekik a kétharmadhoz? Hogy csaltak e, amikor percekre leállt a választások alatta a számítógépes rendszerük? Hogy volt e csalás, amikor számtalan választókörzetben CSAK Fideszesek számolhatták a szavazatokat, mindenféle kontroll nélkül? És mindezt úgy, hogy a választás előtti hónapokban null 24-ben nyomatta a pártpropagandát a közpénzből fenntartott állami televízió a CSAK ezt a csatornát néző vidékieknek, mingráncsokkal riogatva a szerencsétleneket. A csalást bizonyítani soha nem lehet majd, de azért hülyék sem vagyunk. Még a Gáborok és Emőkék Magyarországán is akadnak olyan értelmes emberek, akik nem épp Londonban, vagy Münchenben keresik az eurót. Ők azok, akik használni tudják a fejüket és nem a Fidesz vallás hívei. 

A választási csalásnak egyébként sok formája létezik. Amit április 8-án láttunk az egy profi és sokrétű megoldás volt. EBBEN valóban profik, mint ahogyan mindenben, ami stikli, csúsztatás, ügyeskedés, kavarás, lopás, csalás, trükközés ... stb. Mondjuk az is valami, hogy legalább tökös kormányunk van, nem pedig balfékek gyülekezete. Ugyanakkor kevés vigasz ez, ha újabb 4 évnyi lopást nézhetünk most majd végig a Gáborok és Emőkék lelkes tapsikolása közepette. Szürreális világ jön, melyből a maradék értelmiség is elmenekül majd nyugatra. Igen, a tönk szélén álló, válságba került, migránsokkal teli nyugatra. Mert valahogy keletre a kutya sem nagyon akar menni. Még a Fideszes nagykutyák gyerekei és rokonai sem. 

Dőljünk tehát hátra és tűrjünk. Vagy tiltakozzunk, esetleg húzzuk el a csíkot. Már aki teheti. Mert a Gáborok - Emőkék Magyarországa következik egészen 2022-ig. Király lesz.

176 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://morpheusz.blog.hu/api/trackback/id/tr7813825314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 09:58:32

Minek vezetnénk be az arab számokat, nem jobbak a megszokott európai számok?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 10:00:13

Csalás: a neten ott vannak a szavazóköri adatok, ezeket össze lehet vetni a kézzel írt jegyzőkönyvekkel.

A szavazólapokat pedig csak a hivatalos eljárás után semmisítik meg, addig összevethetők a jegyzőkönyvekkel.

Szóval nincs semmilyen csalás itt. Minek csalni?

zokogjatok 2018.04.11. 10:05:34

"Vagy tiltakozzunk, esetleg húzzuk el a csíkot. "

Azt hittem a bőrönd már össze van készítve 2010 óta :D

.megmondoember. 2018.04.11. 10:21:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Na, beesett a fizetett fidesz progandista. Amúgy meg persze, hogy volt csalás, ami a jegyzőkönyvből nem derül ki, de abból igen, hogy túl sok lett az érvénytelen szavazat és a felesleges szelvény. Ezek egyértelműen bizonyítják, hogy rengeteg helyen utólag érvénytelenítettek szavazólapokat, míg máshol meg bedobtak egy rakás plusz szelvényt az urnába utólag, amiken a fideszre voksoltak.

Ezt a többletet ugyan a szabályok szerint végül le kellett vonni az eredményekből, viszont így a fidesz szavazatai csak oda csökkentek vissza, amennyien ténylegesen szavaztak rá, miközben viszont az összes ellenzéki párt és jelölt is egyenként is ugyanannyi szavazatot vesztett. Ez még a kamupárokat nem számítva is 4-5x-ös szavazatveszteséget jelentett az ellenzék számára, ami mindjárt érthetővé teszi, hogy miért kapta meg végül közel a szavazatok felét a fidesz annak ellenére, hogy az emberek messze túlnyomó többsége valójában a leváltására szavazott.

A választóközponti leállás meg nyilván arra kellett, hogy legyen idő és alkalma a hosszú várakozás alatt a kollaboránsoknak a manipulációt végrehajtani.

Egyszerű ez, mint a faék. És sajnos a Napnál is világosabb. A fidesz és a kormány, amelyiknek minden tagja 8 éven lopott és hazudott, és ami mindent elvesztene egy kormányváltás esetén, illetve évtizedekre börtönbe kerülne, pont csalni nem csalna? Ugyan már, kit akarunk becsapni?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.04.11. 10:24:28

Persze, hogy csaltak. És most nem arra gondolok, hogy a közpénzből fenntartott médiát pártszócsőnek használták. Tömegével jelentettek be külföldi lakhelyű embereket fiktív magyarországi lakhelyekre, levélszavazatokat "segítettek kitölteni". Helyi szinten gyakorlatilag biztos, hogy trükköztek jónéhány szavazókörben: olyan sok "peches" adminisztrációs tévedés nyertese az állampárt, hogy az jópár lottóötössel felérne. Ezeket nem fogják elismerni, de gyakorlatilag tény. A kérdés inkább az, hogy szervezett, koordinált manipuláció történt-e a már leadott szavazatokkal.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.04.11. 10:25:14

@haXXor: ha tíz képzett fiatalból hat-kilenc el akar menni, akkor a te nyugdíjadat ki fogja kitermelni majd?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 10:25:22

@zokogjatok:

Már 1990 óta kész a bőrönd. Ugyanis Antall fasiszta diktatúrája ellen nem volt más megoldás, továbbá biztos volt, hogy a horthysta pribék Antall az 1994-es választásokat elhalasztja új választások kiírása nélkül.

TBone 2018.04.11. 10:26:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Már eleve úgy indultak, hogy 45°-ban nekik dőlt a pálya.

TheSaurus 2018.04.11. 10:26:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A jegyzőkönyveket is arab számokkal írták. :)

Tom66 2018.04.11. 10:38:06

Szánalmas siránkozás. A balliberális oldalnak rengeteg bűne van, úgyhogy ne adjon erkölcsi kioktatást. Jelen esetben is másban keresik és látják a probléma okát, véletlenül sem néznek szembe saját cselekedeteikkel.

"A választási csalásnak egyébként sok formája létezik."

Erről bizony a baloldal és Rytkó Emília tudna mesélni vagy tanácsot és ötletet adni.

"A fidesz és a kormány, amelyiknek minden tagja 8 éven lopott és hazudott"

Remélhetőleg, Gyurcsány "kigyó" pajtás egykori beismerő mondataira még mindenki emlékszik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 10:48:38

@.megmondoember.:

Igen, az egész szavazóbizottság csalt, megállapodtak a pártok képviselői erről, gondolom, a gyíkemberek parancsára.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 10:49:59

@TheSaurus:

Mármint arabnak nevezett európai számokkal, melyek nem azonosak az arab számokkal.

VáradiJános 2018.04.11. 10:56:38

Csak fideszesek számolhatták? Nem volt szabad számolni a többi delegàltnak? Hun volt ilyen, patkányka?

röf 2018.04.11. 10:58:32

Hi he tet len.
Először is az a csalás, ha vidéken Rózenfeld Manó nagy keresztet tesz a DK-ra, és mire Pestre ér az infó, a Fideszen van ugyanez a kereszt.
Másodszor, ezt a csalós visongást mindig előadja a bal, többen nem is gratulálnak Orbánnak, van aki be sem ül a parlamenti székébe, sőt van még Gulyás Marcitok is. Tisztán a demokrácia jegyében.
Mekkora zakót kellene kapni a libbantaknak, hogy a baltroll bloggerek is lenyugodjanak?
100 : 0 ?

Gato666 2018.04.11. 10:58:42

@.megmondoember.: Persze, csaltak, nyugtatgasd csak magad, te egybites. :)))

VáradiJános 2018.04.11. 10:59:55

@Comandante en Jefe: így van, biztos a szavazólapok is gyorsan be lesznek zúzva és nem fogjàk hagyni az ellenőrzést és újraszámolást mint azt a demokjata libejális elődeik nagyon demokjata és ejrópai módon engedték

VáradiJános 2018.04.11. 11:01:28

@röf: ha majd megunják menhettenben a szponzoraik, akkor leállnak, mer ingyé demokjata libejális nem forradalmazik

polpetti 2018.04.11. 11:08:07

Nem dekára annyi szavazatuk lett, ami elég a 2/3-hoz, hanem több. 133 hely a 2/3. Nekik 135 van a német önkorival.

metal · http://electric.blog.hu 2018.04.11. 11:09:19

A szokásos picsogás a poszt, de ezen fenn akadtam:

"amikor számtalan választókörzetben CSAK Fideszesek számolhatták a szavazatokat, mindenféle kontroll nélkül?"

Úgy állítod be, mintha a fidesz miatt lett volna, hogy nem volt azokban a szavazókörökben ellenzéki szavazatszámláló, ellenőr. A lehetőség meg volt, az már csak a balfasz ellenzék miatt lehet, hogy nem tudtak mindenhova küldeni tagot (elosztva, legalább ebben koordinálhattak volna). Ők akartak nyerni, ha még ezt sem sikerült megoldani? Gyakorlatilag vidéken nem léteznek, nincs szervezetük, nincsenek tagjaik, aktivistáik. Márpedig elég gyorsan be lehet látni, hogy Bp-ről nem lehet nyerni.

Homeoffice 2018.04.11. 11:09:58

@röf:

2002-ben nem így volt, ugye? Polgári körök alapítása megvan? Addig örülj, amíg a libbancsok hisztiznek. A jobbikosok nem éppen az éneklős-jajjcsaknelegyensemmibalhé feelingben tüntetnek.

VáradiJános 2018.04.11. 11:26:17

@Homeoffice: alakítsanak polgári köröket ha akarnak! Biztos lehet azt is facebookon

ljubityel 2018.04.11. 11:30:24

@.megmondoember.: simán buta vagy!
A szavazatszámláló bizottságba minden választási párt delegál tagot.
Az urna a szavazójegyzék, a szavazólapok, a pecsét minden szem előtt ott van! Ahhoz mások tudta, tekintete nélkül hozzáférni nem lehet. Az urnában lévő szavazólapok száma nem lehet több, mint a névjegyzék szerint a szavazáson megjelentek száma.
Ja, a hivatalos kitűződre nincs ráírva milyen párt delegáltja vagy, így nagyon nehéz pl. egy fideszesnek összejátszania bárkivel, mert az - ugyebár - ellenzékben van.
Azt is kifelejtetted, hogy vannak pl. szocialista vezetésű kerületek, ahol a SZSZB munkatársak a jegyző által bedelegált tagok, de hogy melyikük az, nem tudhatod. Vannak olyan fideszes körzetek, ahol simán, nagy fölénnyel nyert ellenzéki jelölt. Nálunk az MSZP-s jelölt egyéniben majdnem háromszor annyi szavazatot kapott, mint az MSZP-Párbeszéd listán! A butuskán beszopott "okos szavazásnak" ez a velejárója, amivel nem számoltatok!

barli 2018.04.11. 11:31:08

az a baj ezzel a csalásos dologgal, hogy manapság a fényképezős telefonok korában, ha annyira mindenhol ennyire csaltak volna, már tele lenne a net mindenféle fényképekkel. Sok gyanús dolog volt, de olyat, ami a 2/3-ból 50%-1-et csinálna, olyat sajnos én személy szerint nem tudok elképzelni. A vidék megette a propagandát + az "ellenzék" megint elqrta. Tetszettek volna páros lábbal kirúgni a ferit a hat százalékával..

Homeoffice 2018.04.11. 11:32:50

Egyébként honnan tudja mindenki ennyire biztosan hogy 2/3ad lesz? Még ott van közel 300 000 levélszavazat.

VáradiJános 2018.04.11. 11:35:54

@Homeoffice: tök mindegy, hogy 2/3 lesz-e

aquaticus 2018.04.11. 11:39:13

Biztos, hogy csaltak, mert az ország népe egy emberként szerette volna visszahozni az "elkúrókat, újra élvezni a magas infláció és munkanélküliség áldásait...

ljubityel 2018.04.11. 11:40:09

Minden csalásos picsogás abból a butuska feltételezésből indul ki, hogy mindenki utálja OV-t és el akarja zavarni a fideszt. Az eredmények meg azt mutatják, hogy ez a feltételezés téves. De míg az egyik feltételezés, addig a másik tény. Tudom, nálunk az emberek 99%-a nem tudja mi a különbség vélemény és tény között. A közkommunikáció általában vélemények cseréjén alapszik. A választás pedig ezeknek a véleményeknek adatokká és tényekké formálásán.

Pour le Mérite 2018.04.11. 11:50:02

@ljubityel: éppen az úgynevezett "eredmények" kétségesek. Nem sikerült felfogni?

Ez volt egyébként történelmünk második kékcédulás választása, megismétlődött 1947 augusztus 31.

ljubityel 2018.04.11. 11:51:33

@Rozsdabarna.: miért is? szerinted mi célt szolgálnak a választási dokumentumok, jegyzőkönyvek?

ljubityel 2018.04.11. 11:54:21

@Rozsdabarna.: próbálj meg nem csak vagdalkozni, hanem valamilyen tényt megemlíteni, bizonyítékot, bizonyítási eljárást bemutatni!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.11. 12:00:19

A szavazókörök felében ott seggelt az ellenzék szavazó biztosa is.

Ezekben egy fikarcnyival se érkezett kevesebb vagy több szavazat a Fideszre mint azokba ahol nem.

Azaz vagy az ellenzék szavazó biztosai is csaltak, vagy nem volt csalás, csak néhány baki, amivel Gyurcsány hergeli az IQ mínuszos idiótáit.

Wrex 2018.04.11. 12:02:35

"Most akkor csaltak, vagy nem csaltak?"

Micsoda buta kérdés. Hát persze hogy csaltak, hiszen nem a ballibák győztek. Márpedig a balliba demokráciadefiníció kb. úgy néz ki hogy:

if (ballibák győznek) then
népesség=[okos, művelt, képzett]
csalás=false
demokrácia=true
else
népesség=[ostoba, tudatlan, bunkó, náci, ilyenolyanfób]
csalás=true
demokrácia=false
fi

Pour le Mérite 2018.04.11. 12:12:15

@nnnnnnnn: Bírom az ilyen libsiző, egybites agyhalottakat mint te, még annyi eszed sincs, hogy a libsi a liberális kifejezés pejoratív rövidítése, tehát nem liPsi "p" -vel te szerencsétlen marha, hanem libsi "b"-vel. Ha már fröcsögsz, csináld normálisan! Idióta!

Morpheus. 2018.04.11. 12:15:08

Kicsit sok itt a Fidesz troll! Gyerekek egyszerre csak egy libsizzen, ne tülekedjetek, mindenkire sor kerül és ide böfögheti a kötelező mondatait a szemét ellenzékről és a bezzeg zseniális Fideszről. Nyugi! Ha meg leírtad már amit kellett, húzz a következő blogra. Nem kell itt ragadni. :-)

Tom66 2018.04.11. 12:16:24

@Wrex: Erről, Vágó egykori nyilatkozata jut eszembe.

„Egy liberális gondolkodónak pedig alaptétele, hogy az intoleranciával szemben nincs tolerancia. A liberalizmus nem anarchizmus, nem a virágozzék száz virág ideológiája. Nem úgy van az, hogy mindenfajta gondolkodást tolerálunk. A kirekesztőt, a radikálisat például nem.”

$pi$ 2018.04.11. 12:22:59

Azt mondtátok, ha Orbán veszít képtelen lesz belenyugodni. Ti veszítettetek és képtelenek vagytok belenyugodni. :D

Aldou Raine 2018.04.11. 12:27:44

Persze, hogy csaltak. Azt viszont nem tudjuk, hogy mennyit! Talán soha nem derül ki. Az 1947-es választási csalásról sincsenek még mindig biztos adatok!

1. ---> Az állami jövedelmekből adókból fenntartott TV csatornákon null 24-ben pártpropagandát nyomattak
2. ---> Ukrajnából ezreket szavaztattak Magyarországon
3. ---> Átláthatatlan módon kezelték a levélszavazatokat, nem igazságosan megkönnyítve az erdélyi és megnehezítve a Nyugat-európai szavazatok megtételét!
4. ---> Lefagyasztották egy időre a több milliárdos vadiúj, szavazatkezelő szoftverüket (percekre), mely idő alatt a számokba bárki belenyúlhatott!
5. ---> A szavazatszámláló bizottságokat nem ellenőrizte pártatlan szervezet, vagy ellenzéki párt.

Csak ezek így hirtelen, egy szuszra.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.11. 12:29:21

Ki merne manapság ellenzéki delegált lenni egy szavazatszámláló bizottságban? Ki biztosítaná, hogy holnapra nem veszíti el a munkahelyét, vagy nem kap egy brutális NAV ellenőrzést?
Újra a fortélyos félelem igazgat...

Pour le Mérite 2018.04.11. 12:29:55

@Aldou Raine: .... ki volt adva a Lendvai utcából, hogy 134 mandátum kell, oszt annyi is lett! Ennyi!

Figyel Castro 2018.04.11. 12:40:58

@TheSaurus: hagyd, a fidesztroll-narancskullancs képzőben az ilyen tudásáért fegyelmi jár!

ljubityel 2018.04.11. 12:42:05

@Aldou Raine: 2. ---> Ukrajnából ezreket szavaztattak Magyarországon
ha nincs Mo.-on állandó lakóhelyük, nem szerepelnek a választói névjegyzékben, nem kaphattak szavazólapot se. A névjegyzékben az igazolt megjelentek száma és az urnában lévő szavazatok számának egyeznie kell. Vagyis az urnában lehet kevesebb, de több semmiképp.
3. ---> Átláthatatlan módon kezelték a levélszavazatokat, nem igazságosan megkönnyítve az erdélyi és megnehezítve a Nyugat-európai szavazatok megtételét!
Ez így hazugság! A különbség a mo.-i állandó lakóhellyel rendelkezők ill. nem rendelkezők között van. Aki nem lakik Mo.-on az csak országos pártlistára szavazhatott.
4. ---> Lefagyasztották egy időre a több milliárdos vadiúj, szavazatkezelő szoftverüket (percekre), mely idő alatt a számokba bárki belenyúlhatott!
:-) bárki :-)))

Tom66 2018.04.11. 12:49:31

@Aldou Raine: Te egy zseni vagy! A elcsalt kékcédulás választások esetében nem a konkrét számok az érdekesek, hanem az a tragikus tény, hogy a választás megnyitotta az utat a kommunista diktatúra kiépítése felé ami lényegében a mai napig is tart. Az se zavarjon, hogy az általad államinak nevezett csatornák, mindig is az aktuális kormányt képviselik és segítik. Ezelőtt is így volt és ezután is így lesz. Ukrajnai szavazókat említed, én pedig emlékeztetlek arra, amikor a baloldal Izraelből repülővel ide szállítatott embereket. Tudatlanságra vall az is, hogy azt állítod, hogy szavazatszámláló bizottságokat nem ellenőrizte pártatlan szervezet, vagy ellenzéki párt. Az a helyzet, hogy a balliberálisoknak semmilyen választási rendszer nem felelne meg, nincs a bolygónak olyan választási rendszere, ami az ellenzéknek kedvező lenne.

STIRLITZ 2018.04.11. 13:12:53

Naná, hogy csaltak! Ki az a naiv és gyermeteg fogyatékos, aki számára ez nem egyértelmű. Most persze az itt nyüzsgő Fidesz trollokról nem beszélek. Úgy tesznek, mintha ők győztek volna, vagy lett volna ebben érdemük. Szerencsétlen marhák. Őket ugyanúgy kihasználja ez a rendszer, mint az ellenzékieket. Mindenkit, aki nem szerves része a Fidesz-oligarcha köröknek és az őket körülvevő vállalkozói rétegnek.

Danubius 2018.04.11. 13:22:38

Nem értem mit rugóztok a számláláson, begyűjtésen. A választás a kampány miatt volt elcsalva.
Én gyógyszerész vagyok. Ha teleplakátolom a várost egy plakáttal hogy csak én tudom jól gyógyszerelni a város náthásait, az nyílvánvaló hazugság, tisztességtelen, és talán csalás. De ha már az ÁNTSZ is alákérdez nyílvánosan hogy: "mi a véleménye azokról akik ezt kétségbe vonják?" az már csalás (vagyis nem kéri be a bizonyítékokat ami alapján és állítok valamit). Mindezt a hatóság államilag fizetett idejében teszi. Full csalás.
A tv2 azt csinál amit akar.
De a közmédia felruházta egy tulajdonsággal Orbánt, amivel Ő nyílvánvalóan nem rendelkezik, nevezetesen az hogy Ő és csakis Ő tudja a tutit. Full csalás. Viktort szembesíteni kellett volna az ellenzékkel hogy védje meg ezt az Énképét. Tehát amit a tv2 csinált az tisztességtelen. Amit a közmédia az bűnszövetkezetben elkövetett csalás, aminek az anyagi vonzata az évi költségvetés szorozva néggyel.
Az ellenzék megtehette volna hogy teleplakátolja az országot, hogy ők választásra kerülésük esetén kiutasítanak 20,000 migránst (a letelepedési kötvényeseket). Valószínűleg nagyobb lett volna a sikerük.
DE. A demokratikus ellenzék hozzáállása az hogy ismertetik a programjukat (amennyire a lakájmédia engedi, ez felháborító) és azok szavazatára várnak akik ezzel azonosulni tudnak. Míg Viktorék egy nyilvánvaló hazugsággal és csalással érték el azt hogy a választók ne a létező igényeiknek megfelelően szavazzanak, hanem képzelt megvédési/védelmi igényeik legyenek.

antiinternáci 2018.04.11. 13:25:21

Szerintem nem volt csalás most, mert a bolsevisták nem voltak olyan helyzetben hogy csalni tudjanak. Igaz láthattuk, minden kitelik tőlük, szóval mérget azért senki se vegyen rá...

ljubityel 2018.04.11. 13:28:03

@Aldou Raine: folytatnám...
5. ---> A szavazatszámláló bizottságokat nem ellenőrizte pártatlan szervezet, vagy ellenzéki párt.
Ez a lebutább! :-) Minden jelöltet/listát állító párt, minden szavazatszámláló bizottságba tagot delegálhatott. Én is ilyen voltam. Együtt ültem 3 másik pártdelegálttal és egy önkoris jogásszal.
További kérdés?
Bocs, de a hazug állításaid téged és azt az oldalt minősítik, amelyet képviselsz!

ljubityel 2018.04.11. 13:31:01

@Danubius: Akkor a gyógyszerész tudásod mellé lapátolj be egy kis nyelvészetit is! Nézd meg, mint jelent a csalás, és mit jelent a választási csalás! csak, hogy gyógyszerész létedre ne hablatyolj össze-vissza!

ljubityel 2018.04.11. 13:37:30

@Danubius: "Míg Viktorék egy nyilvánvaló hazugsággal és csalással érték el azt hogy a választók ne a létező igényeiknek megfelelően szavazzanak, hanem képzelt megvédési/védelmi igényeik legyenek." Tedd hozzá, szerinted! Azután olvasd el marhaságaidat még egyszer, és kapjál magadhoz egy ásót!

Danubius 2018.04.11. 13:43:41

@ljubityel: csalást az követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.[1] Ezt a meghatározást a hatályos Btk is átvette

Szerintem a választás része a kampány is. Mert ugye nincs külön olyan hogy kampány-i csalás.

Buntmetall 2018.04.11. 13:52:33

@Morpheus.: Vagy lehet hogy nem is trollkodnak, csak szimplán igazuk van...

Danubius 2018.04.11. 13:58:15

@Danubius:
haszonszerzés=az ország erőforrásai feletti rendelkezés, néhány milliárd forintocska
tévedésbe ejt=csak a Viktor tudja megoldani az ország problémáit, senki más, itt kezdték el kihasználni az ún közmédia erőforrásait
tévedésben tart=látják a "nemzeti konzultációból" hogy elérték amit akartak és folytatták. Hú ezt kajálják a népek, nyomjuk még
kár=sokrétű. Még néhányszázezer kivándorló. fejenként 20,000,000 millióba került az államnak és a szülőknek. Vagy még néhány stadion.

.megmondoember. 2018.04.11. 14:00:43

@ljubityel: "simán buta vagy!"
Elég nyilvánvalóan okosabb és tájékozottabb, mint te. Lásd lent!

"A szavazatszámláló bizottságba minden választási párt delegál tagot."
Nem igaz. Csak delegálhat. De a szavazókörök felében nem volt ellenzéki delegált. Ráadásul ha ott is volt, akkor is lehetett volna lehetősége a kormányparti tagoknak a manipulációra amikor az illető nem figyel oda, kimegy wécére, stb. A 3 órás csúszás a nap végén ideális volt erre.

"Az urna a szavazójegyzék, a szavazólapok, a pecsét minden szem előtt ott van!"
Lásd fent! A wécére nem viszi ki magával az ellenzéki delegált, aki sokszor nem is volt.

"Ahhoz mások tudta, tekintete nélkül hozzáférni nem lehet."
De, lehetett. És csak bele kellett dobni pár plusz szavazólapot. Ez tényleg egy 2 másodperces művelet.

" Az urnában lévő szavazólapok száma nem lehet több, mint a névjegyzék szerint a szavazáson megjelentek száma. "
De, lehet, és több is lett. Pont ezt a csalási módszert írtam le. Csak te annyira buta vagy, hogy meg sem értetted. Vagy de, de akkor meg direkt hazdudod azt, amit.

" Ja, a hivatalos kitűződre nincs ráírva milyen párt delegáltja vagy, így nagyon nehéz pl. egy fideszesnek összejátszania bárkivel"
Nem is kell neki. Egyébként meg vidéken mindenki ismer mindenkit. És - minő meglepetés - pont ott volt a legtöbb probléma a szavazás körül, és ott jött ki magasabb támogatottság a fidesznek.

"Azt is kifelejtetted, hogy vannak pl. szocialista vezetésű kerületek, ahol a SZSZB munkatársak a jegyző által bedelegált tagok, de hogy melyikük az, nem tudhatod. Vannak olyan fideszes körzetek, ahol simán, nagy fölénnyel nyert ellenzéki jelölt."
Jól értem? Azzal akarod bizonyítani, hogy nem csaltak sehol, hogy nem mindenhol volt csalás, nem mindenhol sikerült nekik, vagy volt ahol egyszerűen nem tudtak annyira sokat csalni, hogy a fidesz jöjjön ki győztesnek?

"Nálunk az MSZP-s jelölt egyéniben majdnem háromszor annyi szavazatot kapott, mint az MSZP-Párbeszéd listán! A butuskán beszopott "okos szavazásnak" ez a velejárója, amivel nem számoltatok! "
Ez nem magyarázat sem a rengeteg (a választók száma feletti) többletszavazatra, sem a rengeteg érvénytelen szavazatra. Sem arra, hogy miért álltak órákon át a választási rendszerek.

különvélemény 2018.04.11. 14:06:33

kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2018/04/jelenlegi_trend-02-2.jpg

Itt a legutóbbi közvélemény kutatások eredménye, ha ezeknél átlagolod a fideszt, 49% jön ki, és kb. annyival nyertek.

De persze lehet itt konteózni hetekig, ahelyett, hogy elismerné az ellenzék, hogy ezzel a teljesítménnyel ennyit érdemelnek.

ljubityel 2018.04.11. 14:14:35

@.megmondoember.: Ne tetézd!
"Ez nem magyarázat sem a rengeteg (a választók száma feletti) többletszavazatra, sem a rengeteg érvénytelen szavazatra. Sem arra, hogy miért álltak órákon át a választási rendszerek."
Ha több a szavazatok száma, mint a megjelent/igazolt választóké, addig nem lehet lezárni a számlálást.
Milyen "választási rendszerek" vannak, amik órákon keresztül álltak?

kvadrillio 2018.04.11. 14:15:31

:o)))))....JAHHHHH..... és el is mondta előre, hogy ő CSAK VATTAEMBERT JÁCCIK, MINT ORBÁN KONKURENSE A MINIELNÖKI JELÖLÉSNÉL ! ESZE ÁGÁBAN SEM VOLT, HOGY MINIELNÖK LEGYEN ! :o))) előre tuttákű, hogy Orbán győz !!! :O)))

Karácsony Gergely nem ül be a parlamentbe
nepszava.hu|2018. ápr 10. 21:14

Ugyan Karácsony Gergely vezette az MSZP-vel közös országos listát, de ahogyan azt már korábban belengette, nem fog beülni a megalakuló új Országgyűlésbe. A politikus ezt a Hír TV Egyenesen című műsorában mondta el Kálmán Olgának azzal, hogy ő szeret kapcsolatban lenni az emberekkel, megmarad zuglói polgármesternek.

hmmm..........sima..........szavazásnál, ORBÁN MEGBUKIK !!!!!.....NEM VICC, HOGY ÓRIÁSI KORMÁNYVÁLTÓ HANGULATA VOLT A magyar embereknek . Orbánnak a faszbuk és a zsidók ( akiket fölkért arra, hogy elkelne egy kis segítség tőlük !) segítettek. NAMEG A KIVÁLÓ INFORMATIKUSOK !!! :))))).....csak azt nem értem, miért nem őszinte az arcán Orbánnak a mosolyl ::::: :O)))))

kvadrillio 2018.04.11. 14:18:39

egylakásba többszáz bejelentkező mihez kellett ????? külhoni magyarok savazata mihez kellett ??? A GYŐZELEMHEZ ??? :o)))

ljubityel 2018.04.11. 14:25:18

@.megmondoember.: ""Ahhoz mások tudta, tekintete nélkül hozzáférni nem lehet."
De, lehetett. És csak bele kellett dobni pár plusz szavazólapot. Ez tényleg egy 2 másodperces művelet."
Szerintem te szavazóhelyiség környékén sem jártál!
Az elmebajos, logikátlan, kaotikus vagdalkozásaid csak a te sérült agyadban állnak össze koherens egésszé, ugyanakkor a valóságtól végtelen távolságra vannak. Látszik, hogy nem volt egyetlen egy választási dokumentum, eszköz a kezedben, még távolról sem ismered, hogy működik egy SZSZB!
Még azt a kevéssé erkölcsös megállapítást is megengedem magamnak, hogy ha úgy működhetnének a dolgok, ahogy azt te beteges módon elképzeled, akkor megérdemlitek a zakót!
Csak azt tudom mondani, hogy:
NEM AZ A SZÉGYEN, HOGY A FIDESZ CSALÁSSAL NYERT, HANEM AZ, HOGY NEM CSALÁSSAL!
Remélem lassan és olvashatóan írtam!

ételizésítő 2018.04.11. 14:31:27

"CSAK ezt a csatornát néző vidékieknek"

Nos, a hozzád hasonló faszok ehhez hasonló írásai miatt lett a Fidesznek 2/3-a.
Mert ennyire fogalmatlan segg vagy, és lenézed a vidékieket.

Ma már szinte minden faluban van kábeltévé, ugyanazokkal a csatornákkal, mint Budapesten.

De ahol nincs, ott is elérhető a normál antennával vehető ingyenes MindigTV-nek 14 csatornája, köztük az RTL Klub is.

ljubityel 2018.04.11. 14:31:57

@kvadrillio: "egylakásba többszáz bejelentkező mihez kellett"
Addig, amíg valaki nem bizonyítja mindezt, addig ez egy vélemény/rágalom. Viszont aki tud róla, az miért nem tett/jegyzőkönyveztetett bejelentést a SZSZB-nél, vagy VB-nál, és akkor hivatalos vizsgálat indulhatna az ügyben. Vagy akitől ezt hallottad az sunyi kis fidesz kollaboráns, és nem mer megszólalni? És te? Ha biztos vagy ebben, ismered a helyszínt és a pontos cselekményt, miért nem ballagsz a megfelelő helyre és teszel bejelentést?

ételizésítő 2018.04.11. 14:33:19

@TheSaurus:
Annyiban igaza van birkának, bármennyire idióta segg is egyébként, hogy amit mi arab számoknak nevezünk, azok valójában indiai számok (mondjuk nem európaiak, az tény). Az arabok más számokat használnak.

ételizésítő 2018.04.11. 14:34:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Meg nem is európaiak, hanem indiaiak.

Egyébként már megint hagytad, hogy seggbedugjanak a szófiai elmegyógyintézetben az ápolók, hogy negyedórát netezhess?

teéjesenmindegy 2018.04.11. 14:34:51

@Frady Endre:
"Ki merne manapság ellenzéki delegált lenni egy szavazatszámláló bizottságban? Ki biztosítaná, hogy holnapra nem veszíti el a munkahelyét, vagy nem kap egy brutális NAV ellenőrzést?
Újra a fortélyos félelem igazgat..."

Te szánalomhalmaz! Bazmeg, valahogy mindenhol voltak delegáltak.
Egyébként meg azt mondod, hogy szegény ellenzékieknek rettegniük kell a NAV-tól? Bazmeg, talán nem kéne csalni, és akkor jöhet a NAV.

ételizésítő 2018.04.11. 14:38:04

@ljubityel:
Ehhez képest több mint 7000 körzetben nem volt ellenzéki delegált.
Bár tény, hogy ez az ellenzék faszsága, nem a Fideszé.

Az viszont, hogy több mint 700 körzetben vannak olykor százas nagyságrendű "tévedések", és mindenhol kizárólag csak a Fidesz javára, elég egyértelműen jelzi a csalást.

ételizésítő 2018.04.11. 14:41:35

@teéjesenmindegy:
Több mint 7000 helyen nem voltak ellenzéki delegáltak.

Ebből a 7000-ből több mint 700 helyen olyan agyatlanul csaltak, hogy az első látásra is feltűnik.
A többi 6300+-ban kissé okosabb csalókat vetettek be.

A szavazatok érvénytelenné tételéhez ugye elég még egy x-et rajzolni a szavazólapra.
És nem véletlen, hogy a korábbi országos 1% körüli átlag helyett most egy csomó helyen 30% fölötti vagy körüli rontott szavazólap van.
Ez bizony egyértelmű választási csalás, ha nem egy Polt Péter-szerű kesztyűbáb lenne a főügyész, akkor már vizsgálódna a rendőrség. Mindenhol.

TheSaurus 2018.04.11. 14:42:25

@$pi$: Elvégre ugyanazt féltjük, amit ő. A jövőnket, a szabadságunkat, meg a "vagyonunkat".

Dinkainka 2018.04.11. 14:44:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Te birka! Szerinted most milyen számokat használsz? Indiában találták fel, arab közvetítéssel került Európába, és arab számoknak nevezik! Van még a római számrendszer, még azt is használják!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.11. 14:49:07

@teéjesenmindegy: A szavazókörök többségében nem volt ellenzéki delegált. Egyébként meg ne káromkodj!

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.04.11. 14:49:34

@röf:

"Először is az a csalás, ha vidéken Rózenfeld Manó nagy keresztet tesz a DK-ra, és mire Pestre ér az infó, a Fideszen van ugyanez a kereszt."

Nem. A legszűkebb (törvényi) értelemben is választási csalás pl. az, ha szándékosan rossz ívet adnak a nemzetiségi választóknak. Ha azt mondják a választónak, hogy rossz helyre húztad az X-et a levélszavazatban, de szívesen adunk másik lapot, hogy kijavítsd. Ha államilag vagy párt által szervezetten bejelentenek fiktív címekre számtalan embert választási célból, és aztán állami vagy pártpénzből buszoztatják őket.

Félanalfabétáknak: Nem azt mondom, hogy ezek bármelyike bizonyítható/bizonyítva lesz, meg még csak nem is azt mondom, hogy ezek miatt nyert a fidesz, hanem hogy ezek a cselekmények csalásnak minősülnek.

" ezt a csalós visongást mindig előadja a bal,"
Nagyon fiatal vagy, vagy nagyon szelektív a memóriád. Az eddigi egyetlen komolyabb hiszti a rendszerváltás óta a szavazatok körül 2002-ben volt, mellesleg a Fidesz veresége miatt, és egy Fidesz-kormány által lebonyolított választás során.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.11. 14:54:59

én egy dolgot nem értek. Hogy jön minden blogra ez a több százezer levélben szavazós történet?
A hivatalos statisztika szerint az átjelentkezőkével együtt 163 000 lezárt borítékban leadott szavazat volt. Valódi levélben érkezett listás, csak 97 000.
Még ha mind csalás is lenne (ahogy nem az), még akkor is meglenne a fidesz 2/3-a.
Ez a hergelés csak egyre jó (amire a Gyurcsány 23 milla románozása is jó volt): az ellenzékre haragítani a határon túli magyarokat.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.11. 14:56:10

@ételizésítő: most is 1% körül van az érvénytelen szavazatok száma. Egész konkrétan 1,08%

zokogjatok 2018.04.11. 14:58:20

@Rozsdabarna.: "tehát nem liPsi "p" -vel"

le vagy maradva lipsi, régi mém a lipsizés má

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 15:00:32

@Dinkainka:

Csak hát az "arab szám" nem egyértelmű. Ugyanis az európai számokat is arab számoknak szokás hívni, meg az arabok által használtakat is.

Az igaz, hogy az "arab számok" a nyugat-arab számok ALAPJÁN lettek megalkotva, de NEM azonosak velük.

Lásd: https://cdn-images-1.medium.com/max/408/1*njK4O3zMVPWedDJmPVPhTA.png - felük az európai "arab" számok, alul az igazi nyugat-arab számok.

zokogjatok 2018.04.11. 15:02:12

Gyerekek mikor már az index is leírja hogy hülyeség a csalás, meg a kálmánolgika vendégei is arról beszélnek hogy nem minden csalás ami annak látszik, akkor nem kéne lassan elengedni ezt?

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/11/tisztazunk_nehany_valasztasi_furcsasagot/

Tudjuk, hogy a gyászfolyamat első eleme a tagadás, a "csalás, csalás" kiabálása pontosan ez.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 15:02:27

@Amineknevetadokelveszik:

Szombaton lesz a kettes számű ballib bukás: ekkorra lesznek megszámolva az átjelentkezős és külképviseleti szavazatok is. Az enyém is ezekben van.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 15:07:28

@ételizésítő:

Nem indiaiak, különböznek sokban.

Indiai - kelet-arab - nyugat-arab - európai az irány.

Ez váltotta fel az eredeti európai rendet, mely nyugaton a római számokat használta, míg keleten jellemzően a görög és a cirill áncé betűit, melyeknek volt számértéke is a múltban (ahogy a zsidóknál is volt az ókorban: a héber betűk számokat is jelentettek).

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 15:08:57

@Comandante en Jefe:

De a 2002-es hisztinél se azt mondták a titltakózok, hogy a bizottságok hamisítottak, hanem a láncszavazásra meg hasonlókra panaszkodtak.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.11. 15:10:00

A delegáltakról pedig: senkit sem akadályozott meg senki sem abban, hogy független delegáltnak jelentkezzen ha már fél a helyi kiskirályoktól de szívén viseli a választás tisztaságát.
A fidesz 15 396 delegáltat regisztrált, a jobbik 7997 az mszp-p 5603-at.
Fogalmam sincs hány szavazókör volt, de felteszem 1000 ember jut egy szavazókörre, és akkor kevesebb mint 8000.
Tényleg nem értem, hogy jön ki az, hogy a körök felében nem volt ellenzéki delegált.
De valaki linkelhetne nekem egy statisztikát erről, örömmel venném.

zokogjatok 2018.04.11. 15:13:29

@Amineknevetadokelveszik: " Magyarországi szavazókörök száma: 10 285. "

Jó nagy kamu ez a "nem volt ott ellenzéki", nem a lófaszt nem, ebbe kapaszkodnak ezek a szerencsétlenek.

Érted, eddig itt verték a nyálukat hogy a buta vidékiek nem ellenőrzik a híreket és mindenféle hoaxokat meg konteókat terjesztenek, oszt most ugyanezek a felvilágosultokosemberek terjesztik a leghajmeresztőbb baromságokat, mer'há megmonta a kálmánolgika

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 15:21:23

@ételizésítő:

Nyugat-Európába úgy került be az "arab" számrendszer, hogy Spanyolország nagy része muszlim megszállás alatt volt, s akkor döbbentek rá sokan, hogy az arab számok logikusabbak, könnyebb velük számolni, mint a római számokkal. S így megalkotásra került az arab számok alapján egy új rendszer, mely lassan elterjedt. Legkésőbb az ortodox vallású részeken, ott még a XVIII. sz. végén is ragaszkodtak a cirill számokhoz (cirill beták számértékei), 1-től 10-ig: А, В, Г, Д, Є, S, З, И, Θ, I.

ételizésítő 2018.04.11. 15:45:49

@Amineknevetadokelveszik:
Ja, csak egy csomó szavazókörben 20% felett, van, ahol 30% felett.
Á, cseppet sem gyanús.

ételizésítő 2018.04.11. 15:50:21

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Nem egészen, de majdnem.
Európai számok nincsenek, ezek, amiket használunk (1234567890) indiai számok, Európánál jóval régebb óta használják őket az egész Távol-Keleten.
Az tény, hogy az arabok által használt számok nem ezek. Volt arab számú számlapos órám egy darabig, kaptam ajándékba egy Algériában nyaralt munkatársamtól, kb. 3 dolláros csúcstechnika volt.

Péter51 2018.04.11. 15:56:07

Mégis most amikor 2 és félmillió szavazat ellen van a Fletónak alig több,mint ennek tizede,akkor miért hisztizik?Mire ez a hülye vinnyogás? Mire ez,hogy nem tisztességes a választás? Akkor miért indult el rajta bakker? Döbbenetes hülyék vagytok.Hiába fidesztrolloztok meg birkáztok.
Győr például tele van írástudatlan barommal,ugye? Azért ütötte halálra a balfékeket.
Budapesten a lúzer Fidesz listán több szavazatot kapott mind bármelyik másik párt.
Én most szólok: 2022-ben is veszteni fogtok.
Amíg a Gyurcsány előtérben van,addig mindig.Ha meglátja az átlag fideszes,jobbikos,kétfarkú kutyás és lmps szavazó,akkor tuti,hogy másra szavaz.A szocik se imádják:)))
Végül Einstein mondása nektek:Az őrültség mindig ugyanazt és ugyanazt csinálni és várni,hogy az eredmény más legyen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.11. 15:57:21

@Bolsi Buster: Kit érdekel, ha nincs kontroll?! Talán azt, akit zavar, ha egy választásban benne van a csalás lehetősége. Téged ezek szerint nem.

ljubityel 2018.04.11. 16:16:57

@ételizésítő: Hehe, látszik, hogy nem voltál tűzközelben!
Az érvénytelen szavazólapra rá kellett írni miért érvénytelen, és az összes delegáltnak egyetértőleg le kellett szignálnia a megállapítást. Az jegyzőkönyvezésre okot adó és OVB által kivizsgálandó esemény lenne, ha pl. xx db. MSZP-s listás szavazatnál xx db. másik X is megjelenne a szavazólapon. De további megnyugtatásodra mondom, a bontás egy asztalon folyik, amit körülállnak a SZSZB tagok, és amikor valaki hiányos borítékkal vagy érvénytelen szavazólappal találkozik, akkor jelzi azt. Utána persze külön foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A bontás és a számlálás között mindenki ugyanakörül az asztal körül áll és látja mit csinál a másik. A bontáskor TOLL NEM LEHET JELEN, a megjegyzéseket ceruzával jegyezzük fel a jegyzőkönyv számára egy lapra. Csak hogy okosodj, és ne írj/gondolj böszmeségeket!

ljubityel 2018.04.11. 16:29:28

@zokogjatok: Minden ember ugyanakkora távolságra van minden információtól. (Na jó, majdnem! :-) Itt most az én gépemen lévő adatokra gondolok! :-)) A hozzáférés az idő, szándék és némi pénz kérdése. Ez nem függ attól, hogy valaki vidéki, pesti, vagy hottentotta. Aki valamennyire is tudatosan él, gondolkodik, cselekszik, az tesz azért, hogy megismerhesse a tényeket, pontos információk közelébe jusson. Sajnos azt kell mondjam, a butuska ballib pedig vagdalkozik, károg, picsog!

victor vacendak 2018.04.11. 16:48:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Minek vezetnénk be az arab számokat, nem jobbak a megszokott európai számok?"

Csak neked: a "megszokott európai számok" = arab számok. Jujj.

sutyerák 2018.04.11. 17:03:31

már múltkor is csaltak. most meg durván túltolták. azóta hogy vigyorog a kis strici

aquaticus 2018.04.11. 17:36:52

Itt már lóg a beletek a sok erőlködéstől, de eddig még senki nem tett hivatalos bejelentést választási csalás miatt... Jobb is így, mert ezzel a módszerrel a következő választásig anyázhattok napi 4-5 órát. Aztán megint bukta..i tak dalse...

ételizésítő 2018.04.11. 18:08:01

@ljubityel:
"A bontáskor TOLL NEM LEHET JELEN, a megjegyzéseket ceruzával jegyezzük fel a jegyzőkönyv számára"
Igen, ahogy csalni sem szabad.
Mégis megtették.
Szerinted ahol csak fideszes delegált van jelen (több mint 7000 (hétezer) ilyen szavazókör volt), ott milyen magasról szarnak az előírásokra, pláne ha eleve a csalás a cél?

ételizésítő 2018.04.11. 18:08:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Európai számok nincsenek, csak a te elborult elmédben.
Ezek, amiket Európában is használunk, indiai számok.

élhetetlen 2018.04.11. 18:40:45

@ljubityel: Írod, írod a véleményedet, jogod van hozzá, de azért teljesen ne hülyülj már el. „Viszont aki tud róla, az miért nem tett/jegyzőkönyveztetett bejelentést a SZSZB-nél, vagy VB-nál, és akkor hivatalos vizsgálat indulhatna az ügyben.”. Milyen vizsgálatra gondolsz? Az állampolgárságot megkapták, és nincs olyan törvény Magyarországon, ami korlátozná, hogy egy lakásba hány ember jelentkezhet be.

élhetetlen 2018.04.11. 18:54:50

@ljubityel: „Lefagyasztották egy időre a több milliárdos vadiúj, szavazatkezelő szoftverüket (percekre), mely idő alatt a számokba bárki belenyúlhatott! :-) bárki :-)))”. Nem akarok beleszólni ebbe a csaltak, nem csaltak vitába, csak egy kis logikát kérnék tőled. Bárki természetesen nem, csak a megfelelő jogosultsággal rendelkező emberek. Én ugyan nem tudom, de nem feltételezem, hogy ezt a szuper rendszert egy ellenzéki elkötelezettségű cég fejlesztette volna ki. Mondhatnám, nem jellemző. Olyan meg nincs, hogy SENKI nem nyúlhat bele egy adatbázisba.

$pi$ 2018.04.11. 19:29:56

@ételizésítő: "Szerinted ahol csak fideszes delegált van jelen (több mint 7000 (hétezer) ilyen szavazókör volt), ott milyen magasról szarnak az előírásokra, pláne ha eleve a csalás a cél?
"

Ja, 7000 szavazókörben csaltak, több mint tízezer ember benne volt a csalásba és mindenki hallgat, semmi sem derül ki. Elég életszerü... :D

Pour le Mérite 2018.04.11. 20:14:51

Akárhogy csűrjük csavarjuk a Fidesz győzelme akkor sem tiszta dolog volt.

morph on deer 2018.04.11. 21:32:51

“Mert a Gáborok - Emőkék Magyarországa következik egészen 2022-ig. Király lesz.”

Király IS lesz! - csak a teljeskörű tájékoztatás kedvéért...
Csak a trónt kell kissé kiszélesíteni, a koronát meg beszűkíteni, oszt’ már mehet is a ceremónia.
Szép is az.

talisker 2018.04.11. 21:40:31

Istenem istenem de jó is a kárörvendés. Kicsit nem ártana a disztingválás.
Most komolyan az a választás tanulsága, hogy megint befürdött az ellenzék, és ajvékol?

Tudnék gratulálni mindenkinek. Ha ezzel a túltolt kampánnyal meg energia hegyekkel az ország felét sikerült egy oldalra állítani, az azért azt is jelenti, hogy a másik felét meg nem. Tetszik nem tetszik, az esélyek közel sem voltak azonosak. Most gyertek azzal, hogy köcsög lipsik, mé nem állapodtak meg?

Erről mindig az jut eszembe, mikor az egyetemen azok arcoskodnak egy vizsga után, akik kipuskázták a dologt, és hülyének nézik, lesajnálják azt, aki próbált készülni, de mondjuk épp nem jött össze a megoldás és bukott.

Jelen esetben nem dicsőség ez a győzelem, hanem szégyen. Ha már ilyen faszagyerekek voltunk, miért beszélnek baromságokat a mieink külföldön? Azt hittem lefordulok a székről, amikor megnéztem miket nyilatkozott ez a fax Szájer.

Komolyan az a király a ki minél ordasabb, nyilvánvaló hazugságokat terjeszt rólunk? Tinektek ez tetszik? Ezért megérte nekünk ezekre szavazni? Mit fogtok mondani majd a gyerekeiteknek ha erről kérdeznek? Azt, hogy kuss fiam, hazudj te is és majd boldogulsz?

Tökmindegy, hogy volt tettleg csalás a szavazat számlálásnál, felvitelnél stb. Ha annyira faszagyerekek vagyunk, miért nem lehet azt a kibaszott rendszert megnézni napokig? Miért van erre szükség?

Emlékezni kellene majd erre a habitusra akkor is, amikor esetleg annak a bizonyos nemiszervnek a rossz oldalára kerülünk majd. Akkor is deqrvajól csinálta a kormány, hogy ledózerolt mindent, ami esetleg megvédhetne bennünket? Kihez fordulunk jogorvoslatért, ha majd a bíróság azt válaszolja, mint a sajtótájékoztatón a miniszterelnökünk? Köszönjük az észrevételeket ... és pont.

morph on deer 2018.04.11. 21:46:31

@Péter51:
“a Fletónak alig több,mint ennek tizede,akkor miért hisztizik?”

Nem a DK szavazatok miatt, hanem az egész mocskos játék miatt.

Van akit az is felháborít, ha mástól lopnak. Jó, nem várom el, hogy így első hallásra elhidd, de akadnak olyanok is, bizisten!

droid_ 2018.04.11. 21:52:37

@Frady Endre: te pl jelentkeztel szamlalonak? igen/nem

droid_ 2018.04.11. 21:53:25

@Rozsdabarna.: es te? ott ultel egesz vasarnap a szavazast ellenorizni?

morph on deer 2018.04.11. 21:53:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Nem, nem azok”

Maradjunk annyiban, hogy úgy hívják őket. Ezen a néven ismertek, a megkülönböztetés kedvéért a római számokkal szemben.

Senki sem azt mondta, hogy “az arab eredetű számok” kerülnek bevezetésre, hanem “az arab számok”.
Ez olyan, mint a franciakulcs, ami meg svéd szabadalom egyébként, de mégsem úgy nevezik nálunk.
Ennyi

droid_ 2018.04.11. 21:56:08

@morph on deer: es te? jelentkeztel szamlalobizottsagba?

morph on deer 2018.04.11. 22:09:52

@droid_:
Nem szivi. Én a dolgok digitális adattá válása után találkoztam csak a témával, és igen érdekesnek találtam a találkozást.

Például vasárnap úgy éjfél után egyéniben az első öt nyertesek és második helyezettek között kb 720-780 szavazat különbség volt, a következő lépcső 1500-1700 közé esett, aztán ha jól emlékszem a háromezresek jöttek.

Mondom, érdekes volt.

MIx 2018.04.11. 22:16:45

Tökös kormányunk van, az igaz.
De pont a mi kárunkra.
Mi vagyunk a f sz rosszabbik végén, mi szívunk,
míg a "tökös" miniszterünk 1390 milliárd lenyúlásában fáradozik.
Ezek mindent megtettek amit akartak!
Mindenre törvényt hoztak, de ők maguk azokat sem tartják be!
Minden, de minden kitelik tőlük.
Megvették olcsón pl. a rozzant kastélyokat, rá két hónapra törvényt hoznak, hogy kastélyfelújításra ingyen pénzt ad a kormány.
11 db falusi kilátót építenek a román határtól 8 km-re lévő 62 km2-es Tyukodra,
2025 lélekszámú faluba, EU-s pénzből!
Ez még annál is borzasztóbb, hogy az 1688 fős Felcsútra 3500 fős stadiont építenek!
Biztosan azért, hogy jól elférjen a 3-400 néző.
Nikolaje Caucescu csinált ilyen nagyszabású értelmetlenségeket!
Meg is kapta jutalmát.

MIx 2018.04.11. 22:20:07

@morph on deer: A francia kulcs az francia, és jelentősen eltér a svéd fogótól, amit Thur Anderson talált fel.
Csak a témában kissé felületesen tájékozottak összekeverik

droid_ 2018.04.11. 22:20:28

@morph on deer: de hiszen ezek csalo gazemberek nem? ezt visitjatok honapok, evek ota. itt volt a valasztas, le lehetett volna buktatni a csalo gazembereket. te meg azt gondoltad, hogy majd pont a valasztast, aminek a gazemberek ujabb 4 eves hatalma a tetje, majd becsulettel csinaljak. aztan egyszercsak digitalissa valt a dolog es szembesultel vele :D te sik hulye vagy.

droid_ 2018.04.11. 22:26:59

meg valaki? posztolo raszanta a vasarnapjat reggel 5-tol keso estig, hogy biztositsa a valasztas tisztasagat? nem? tokhulye volt vagy ennyit nem er neki az egesz?

Anselmo 2018.04.11. 22:36:12

Április 8-án a baloldal akkora pofont kapott a választóktól, hogy a fal adta a másikat. Választási csalás! Választási csalás! Demokráciát!

Braddock ezredes. 2018.04.11. 22:39:37

@Anselmo: nem mindenkibe szorult annyi értelem, hogy észrevegye a sok gyanús jelet és összerakja a csalást. Te biztos másban vagy jó.

Braddock ezredes. 2018.04.11. 22:41:44

@droid_: ... mert ha jelentkezett volna, akkor sokkal közelebb került volna ahhoz hogy észrevegye mi zajlik, mi? Marha!

droid_ 2018.04.11. 22:47:41

@Braddock ezredes.: te ott voltal? jelentkeztel szavazatszamlalonak? vagy szartal az egeszre? inkabb szombaton egy kis tuntike talan, ha jo ido lesz?

Anselmo 2018.04.11. 22:48:56

@Braddock ezredes.: ja, volt pár millió gyanús jel, pld X-ek a fideszes rubrikákban

Fritz Gerlich 2018.04.11. 22:50:02

A Fidesztől választások útjan nem lehet megszabadulni. Mindig lesznek ugyanis váratlan szerver leállások és más mocskosságok. Ismerjük a módszereiket. CSAK úgy tud megszűnni az uralmuk, ha a fővezér jobblétre szenderül. Ha nincs ugyanis a führer, összeomlik a Fidesz és egymásnak esnek a hatalomért. De erre csak 20-30 év múlva számítsunk.

Braddock ezredes. 2018.04.11. 22:52:46

@Anselmo: ... ja az X-ek meg pár érdekes dolog. De ne törődj vele, csak összezavarnak. Te maradj az X-eknél.

Braddock ezredes. 2018.04.11. 22:55:48

@droid_: mit jössz folyton ezzel a szavazatszámlálónak jelentkezéssel te szerencsétlen. Ha valaki elmegy egy azaz 1 ilyen szavazókörbe a több ezerből az szerinted tudni fogja, hogy a többiben mi folyik? Marha.

.megmondoember. 2018.04.11. 23:05:45

@$pi$: " Ja, 7000 szavazókörben csaltak, több mint tízezer ember benne volt a csalásba és mindenki hallgat, semmi sem derül ki. Elég életszerü... :D "
Sajnos az. Egyrészt mert itt hívőkről van szó, és olyan retrdált idiótákról, akik elhiszik, hogy ha nem a fidesz nyer, akkor másnap elárasztanak minket a migránshordák és az egész ország kötelező áttér az iszlámra. Másrészt meg azért, mert a csalás módszeréből és a szavazólapok anonimitásából, illetve kezelési rendjéből (beleértve gyors megsemmisítésüket is) adódóan lehetetlen direktbe bizonyítani a csalást és pláne az elkövető személyét, ha csak nincs videófelvétel róla. Ilyen körülmények között még a beszaribbak is meg merik lépni a csalást, mert a lebukás esélye nulla. És vallani sem fog róla, mert azzal csak magát feketítené be, miközben ráadásul korrigálni sem tudná a hibáját - lásd a bizonyíthatóságról írtakat!

droid_ 2018.04.11. 23:07:21

@Braddock ezredes.: ja pont a tobbiben van a csalas, aha. el kellett volna menni az osszesbe, tudod? akkor nem lenne tobbi. mindegyikbe csak 1 ember kellett volna. te is ott lehettel volna. de nem voltal. ennyit nem ert neked az egesz, szartal ra. csak errol a szanalmas blogrol elmehettetek volna vagy 30-ba. itt sirtok inkabb, hogy biztos csaltak. kormanyvalto nepharag, forradalom, akasztas, addig amig csak irkalni kell. ha ott kell ulni 12-16 orat egyszer a 4 evben, hogy tenyleg lebukjon a maffiakormany, azt viszont nem. az faraszto. inkabb csak kommentelsz, hogy csalt a maffiakormany.

ételizésítő 2018.04.11. 23:07:38

@$pi$:
Sajnos igen, elég életszerű.
A Fidesz és rendszere ilyen, ahogy a hívei is ilyenek.

morph on deer 2018.04.11. 23:25:41

@MIx:
“Csak a témában kissé felületesen tájékozottak összekeverik”

Név szerint a köznép, amely a köznyelvet használja. Én még mondjuk nem hallottam soha, hogy valaki olyat mondotf volna, hogy “Józsi, add már ide a svéd kulcsot”.

Arra viszont alkalmasnak tűnt a példa, hogy a dolgok valós eredete és a származásukra utaló - akár téves - elnevezése nem szükségszerűen összefüggő állapot.
Sőt, továbbra is ez a véleményem.

morph on deer 2018.04.11. 23:33:01

@droid_:
“te sik hulye vagy.”

Ezt kikérem magamnak! Nem vagyok alföldi, ráadásul kettőnél több dimenzióval rendelkezem..! Szóval ehhez tartsd magad a jövőben!

Egyébként az ‘igazi’ csalás nem a szavazóhelyiségekben történt. Gondoltam jobb, ha azt is tudod, miélőtt tovább lovagolsz a számlálóbiztosi kérdéseden.

droid_ 2018.04.11. 23:37:03

@morph on deer: hahaha, most mar nem is ott volt a csalas. pedig ezzel dobalozik mindenki, direkt rossz szavazolapok, utolag behuzkodott x-ek, belecsempeszet extra lapok, meg hasnlok. de most mar nem is ez tortent. valahol mashol tortent a csalas. azt tudod ugye, hogy barmely szavazatszamlalo osszevetheti a sajat jegyzokonyvet a vegleges adatokkal? tehat a szavazatszamalo azt is eszreveszi, ha utolag modositanak barmit. ezert kellett volna ott lennetek, nem utolag sirankozni. csak nektek nem ert ennyit. vagy nem hittetek hogy a csalo gazamberek csalni fognak. vagyis sik hulyek vagytok.

morph on deer 2018.04.12. 00:10:35

@droid_:
Rosszul számolsz pubi.
Én egyetlen egy vagyok, ilyen esetben pedig a magyarul is tudó magyarok egyes szám második személyt használnak, vagyis ahogy józanabb pillanatodban te is tetted: “hülye vagy” a helyes.
Egyébként én kizárólag a saját véleményemmel kapcsolatban vagyok hajlandó társalogni veled, kár próbálkoznod mással.
A “sík” ellen egyébként továbbra is tiltakozom, ne mondjam még egyszer!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.12. 00:23:15

Lipsik, lipsik, ti nem változtok, de nem baj.

2022ben sem kell majd erőlködnünk.

Pop40 2018.04.12. 02:29:36

Eddig is maffiakúrmánya volt Mo-nak, most, hogy sikeresen elcsalták a választásokat, kiérdemelték a kékcédulás jelzőt is.

Ha van minimális esze az ellenzéknek, nem ül be az elcsalt parlamentbe, hanem új választás kiírását követeli, minden szavazókörben több ellenzéki delegálttal, és nemzetközi megfigyelőkkel.

Pop40 2018.04.12. 02:32:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Az biztos.
Most még elég döcögősen ment a csalás, sok volt a hiba. De most, hogy begyakoroltátok, 2022-ben már olajozottan fog menni.

Akkor már úgy is összecsalhattok 101%-ot a vajdának, ha ember nem lesz az országban, aki rá szavaz, 1-2 ilyen magadfajta seggnyaló faszfejen kívül.

krisanty 2018.04.12. 02:41:47

az egyik haverom rendszeresen szavazatszámlál ő volt az egyetlen független abban a körben .. aszongya valami négyöt órát nem töltött odabenn , a végén rájukzárták az ajtót , ezt furcsállta, megháthogy amikor leszámolták ,és az eredményt rögzitették a végén a legfontosabb pillanatban azt se látta .. ő is csak néz értetlenül amúgy .. tucatnyi anomália és mind egy irányba mutat ... mindegyrosseb ez már megbaszódott igy .... személy szerint nem is bánom , de megértem aki igen .. sok szerencsétlen itt güriznek száztizezerért egy olyan városban ahol husz milla egy panellakás .. egy olyan országban ahol minden folyamatosan drágul de mégsincs infláció .. ahol az adófizetők több mint fele nem is teremt értéket .. és ahol a lakosság egytizede a következő két évben nyugdijba megy ... kilátástalan

neszóljszámnemfájfejem 2018.04.12. 05:59:03

@ételizésítő: Én, úgy tudtam ezek a számok a Niriburól kerültek ide...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 06:21:41

@morph on deer:

Arra utaltam, az "arab számok" két dolgot is jelent. De ezt a nagyonokos ballib lobbi nem tudja.

Zsíros Bödön 2018.04.12. 06:22:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: ennyire sok oldalra kell fizetett trollként benyögni ezt-azt, hogy még véleményt sincs időd formálni, meg vitába szállnk? Hol élsz te értelmi fogyaték? Nem látod mi van körülötted?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 06:44:31

@Zsíros Bödön:

S gondolod, hogy komolyan foglalkoztad engem hozzád hasonló anoním Soros-bértrollok szövege?

ljubityel 2018.04.12. 07:24:07

@élhetetlen: Ezt én is tudom, de a bejelentkezésnek van eljárásrendje, és vannak egyéb feltételei. Ezek jogszerűségére gondoltam.

wolves84lb 2018.04.12. 07:31:48

@VáradiJános: cicuka, ugye nem zavar, hogy 2002ben, amikor újraszámolásról volt szó, a te gazdád volt a miniszterelnök? te szánalmas szardarab, te...

wolves84lb 2018.04.12. 07:33:52

@metal:
"Gyakorlatilag vidéken nem léteznek, nincs szervezetük, nincsenek tagjaik, aktivistáik."

Te most a Jobbikról beszélsz? Ez kurva vicces...

wolves84lb 2018.04.12. 07:35:58

@ljubityel:
"miért is? szerinted mi célt szolgálnak a választási dokumentumok, jegyzőkönyvek?"

Amiket most 1 hétre zároltak? Hát, ezek után max gyújtósnak...

wolves84lb 2018.04.12. 07:43:05

@ételizésítő:
"Nos, a hozzád hasonló faszok ehhez hasonló írásai miatt lett a Fidesznek 2/3-a.
Mert ennyire fogalmatlan segg vagy, és lenézed a vidékieket.

Ma már szinte minden faluban van kábeltévé, ugyanazokkal a csatornákkal, mint Budapesten.

De ahol nincs, ott is elérhető a normál antennával vehető ingyenes MindigTV-nek 14 csatornája, köztük az RTL Klub is."

Nem kell lenézni a vidékieket...kiállították most ők magukról a bizonyítványt...fogalmatlan buta segg emberek.
Szóval kapnak 14 csatornát, ingyen, abból 1 rtlklub, a többi kormányhű. Szóval az lehetett az a nagy médiatúlsúly, amivel szájer elvtárs szerint harcolt a fidesz :DDDDD
És még te oktatsz ki mást :))))

Staff Sergeant 2018.04.12. 07:43:07

Ha ez nem volt csalás, akkor semmi! Hódmezővásárhelyen például február 25 -én még bukik a Fidesz 60:40 arányban (kapnak 9500 voksot, az ellenjelölt meg 13 ezret), majd eltelik egy hónap és a Fidesz kap 55% -ot, az ellenzék meg 45-öt! Mi történhetett egy hónap alatt, ami megfordított mindent? Semmi! Illetve csalás.

ljubityel 2018.04.12. 07:46:16

@Braddock ezredes.: Ezért kell ott lenni minden szavazókőrben. Egyébként, hogy milyen munka folyik, mi történik, arra ott a telefon, a választókerületi kampányiroda, oda lehet jelezni. Csak ehhez ismerni kellene magát a törvényt, és a konkrét választóköri tevékenységet.

wolves84lb 2018.04.12. 07:48:36

@aquaticus: de szerencsére itt vagy te, és napjában 2x elmondod ezt...kis trollocska :))

Pop40 2018.04.12. 07:49:24

@arbiter elegantiarum:

Ebben a "választásnak" gúnyolt kékcédulás színjátékban mindent elcsaltak, amit lehetett, de ennek speciel épp van magyarázata.

A vásárhelyi választáson csak a város szavazott, most vasárnap meg maga a teljes körzet, ami teljesen a fideszre lett szabva, benne Makó, fideszes falvak, stb.

Meg nyilván meg lett támogatva hasonló bérfideszes szerbekkel-románokkal, mint Csepel:

m.hvg.hu/itthon/20180412_csepel_hataron_tuli_szavazok

Magyarul se tudnak a retkek, de jönnek a vajdára szavazni.

$pi$ 2018.04.12. 07:52:19

@arbiter elegantiarum: "Fidesz kap 55% -ot, az ellenzék meg 45-öt! Mi történhetett egy hónap alatt, ami megfordított mindent? Semmi! Illetve csalás."

A polgármester választáson nem is indult az ellenzék, az történt. Semmi sem változott azon kívül, hogy ezen a választáson elindultak és vesztettek, az előző választáson meg nem indultak ezért nem is vesztettek. Te zseni, te!

wolves84lb 2018.04.12. 07:53:51

@Anselmo:
"Április 8-án a baloldal akkora pofont kapott a választóktól, hogy a fal adta a másikat. Választási csalás! Választási csalás! Demokráciát!"

Tudod, a hozzád hasonló kis butafasz trollokat/orbánhívőket olyan könnyű felismerni...BALOLDAL kapott pofont? Te hülye...és a Jobbik? Ők aztán kurvára baloldal :)) Na, takarodj vissza továbbképzésért, te majom...

$pi$ 2018.04.12. 07:57:35

@krisanty: "tucatnyi anomália és mind egy irányba mutat ... mindegyrosseb"

Tucatnyi anomália? A haverod pedig, aki "tucatnyi anomáliát" látott megfigyelőként nem emelt szót? Nappersze, ez megint elég hihető...

wolves84lb 2018.04.12. 07:59:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: valamiért te is azt gondolod, bárkit is érdekel a blogokra hányt rengeteg baromságod. Mert csinálod, kis orbánhívó bolgárbirka :)u (és de, az vagy...fideszes ÉS orbánhívő)

$pi$ 2018.04.12. 08:00:36

@wolves84lb: "BALOLDAL kapott pofont? Te hülye...és a Jobbik? Ők aztán kurvára baloldal :))"

A Jobbik kimondottan baloldali párt egyébként. Mindenki jobboldali pártnak tekinti őket, sőt szélsőségesen jobboldalinak, de ha megnézed, hogy miket mondanak, miket csinálnak, akkor teljesen világos, hogy baloldaliak. Nemzeti értzelmű szocialista beállítottságú párt. Nemzetiszociális párt, baloldali, mint Hitler volt.

És ne gyere azzal, hogy Hitler jobboldali volt, nem az volt. Baloldali volt.

Staff Sergeant 2018.04.12. 08:23:02

@$pi$: Na, te is egy okos gyerek lehetsz. :-))) " ... a polgármester választáson nem is indult az ellenzék" Szerinted ki támogatta és pénzelte végig Márki-Zayt te szerencsétlen? Kikkel fotózkodott, kik álltak végig mellette, kik most az alpolgármesterei? (elárulom: egy Jobbikos, megy egy szoci amúgy) Nem indult az ellenzék februárban, most meg igen? A többi Fidesz troll is ennyire gyengusz?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 08:52:39

@wolves84lb:

Nagyon is érdekel sokakat, az Alapítványnál a civilellenes csoport feketelistáján vagyok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 08:55:10

@$pi$:

A szélsőjobb esetében csak definíciós kérdés ez. Mert a valóságban baloldalibb a hagyományos jobboldalnál.

A szélsőbal esetében a probléma nem létezik, ők tényleg balosabbak a hagyományos baloldalnál.

Persze itt a balt és a jobbot eredeti, azaz nem magyar értelmében véve.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 09:01:14

@arbiter elegantiarum:

"Ha ez nem volt csalás, akkor semmi! Hódmezővásárhelyen például február 25 -én még bukik a Fidesz 60:40 arányban (kapnak 9500 voksot, az ellenjelölt meg 13 ezret), majd eltelik egy hónap és a Fidesz kap 55% -ot, az ellenzék meg 45-öt! Mi történhetett egy hónap alatt, ami megfordított mindent? Semmi! Illetve csalás."

A polgármester választáson 23 ezren szavaztak ott, míg a parlamenti választáson 56 ezren. Már ez magyarázza az eltérést.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 09:07:02

@morph on deer:

Leleplezlem az igazi csalást.

Láthatatlan gyíkemberek álltak minden körzetben, Putyin küldte őket Zorbánnak cserébe Paksért, s ezek a pokoli lények titkos hullámokat sugároztak a szavazóhelyiségekben, ezzel késztetve a valójábban 90 %-os balib többséget, hogy Zorbánra szavazzanak. Csak a legedzettebb ballibek tudtak ellenállni a sugárzásnak, így lett csak 17 %-uk a ballibeknek.

Staff Sergeant 2018.04.12. 09:13:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A februári polgármesterin CSAK Hódmezővásárhely voksolt, összesen 23 ezer körül, a parlamenti választáson pedig, bő egy hónappal később több, mint 51 ezren. Az eltérés oka, hogy a parlamenti választások választókörzetébe Hódmezővásárhely mellett beletartozik még Makó és jó néhány falu is. A lényeg, hogy mindkét esetben a 45 ezer lakosú Hódmezővásárhely a súlypont, mert ők adják a legtöbb szavazót. Vagyis össz szavazatszám majd felét. Tehát akkor sem életszerű a fordulat, ha Makón mindenki a Fideszre voksolt volna (amiről persze szó sincs).

metal · http://electric.blog.hu 2018.04.12. 09:22:36

@wolves84lb: Ok. A Jobbiknak van (de ők meg a néppártosodással éppen vidékről lavíroztak el, és átadták a terepet ők is a Fidesznek), de a baloldal gyakorlatilag nem létezik Bp-n kívül, az MSZP-nek még van valamennyi megmaradt része vidéken, de az is fogy.
@arbiter elegantiarum: Hódmezővásárhely pont a Fidesznek kedvezett, mert megmutatta, hogy nem szabad elhinni, hogy előre győztek, és nem elmenni szavazni. Volt egy ilyen lehetséges forgatókönyv már akkor is, csak mindenki arról beszélt, hogy ezzel a baloldal járt jól. Hát utólag ki lehet jelenteni, hogy pont ők szívtak vele. Nélküle lett volna esélye a 2002-s bukónak, amikor nem mentek el a Fidesz hívek szavazni, mert minek úgyis fölényeges vezetünk címszóval.

konrada 2018.04.12. 09:29:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
...hát igen. Valóban elég kérdéses beletolni egy vörös zászlós, antiklerikalista, szocialista munkáspártot a hagyományos jobboldaltól szélebbre álló klerikalista, rendi, és monarchista erők közé a szélső jobb-ba.

...de a történelmet a győztesek írták: azok, akinek a hagyományos szocdem is jobb oldali volt - így magukat tekintették baloldalnak - és a szocdemek irányvonalával sok mindenben megegyező (vegyes tulajdon) nemzeti szocialistákat meg szélsőjobbnak...

...s ez rajta ragadt minden naocionalista-szocialista irányzatú párton....
...mert a történelmet a győztesek írják...
(S mindezt nem azért írom, mert valamiben is egyetértenék a sovinizmussal, avagy a származás szerinti megkülönböztetéssel: csak egyszerűen a tények azok tények...

Gleccsertetű 2018.04.12. 09:30:56

@arbiter elegantiarum: valószínű semmi közöd hmvhly-hez. ezért elmondom mi történt: besokalltak az emberek MZP-ből. ilyen rövid idő alatt.

konrada 2018.04.12. 09:39:52

@arbiter elegantiarum:
Na ezért nem szabad összekeverni egy helyi választást az országossal: Az országosnál pártokra szavaznak - mégha egyéniben is - az önkormányzatin meg emberre: olyanra, akit ismernek, és ezért rá szavaznak-vagy ellene.

...s erre tényleg példa Hódmezővásárhely: ott egy kiugrott fideszes, jobboldali tanáremberre szavaztak: nem MSZP-re, DK-ra, LMP-re, Jobbik-ra, mivel ezek egyikéhez sem volt köthető.

...viszont mikor a felsorolt pártok logói voltak a szavazólapon - akár emberhez kötve is - már nem működött az ilyen protest együtt szavazás: ...mert a felsorolt pártok hívei se-de a fideszt büntetni akarók se nagyon akarták, hogy a másik, - vagy ezek közül valamelyik legyen kormányzó erő...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.12. 10:04:34

@droid_: Nem. Nem is tudtam, hogy lenne ilyen lehetőség ill. igény. Lehet, hogy legközelebb jelentkezem. Ha egyáltalán lesz még legközelebb... ;-)

$pi$ 2018.04.12. 10:06:39

@arbiter elegantiarum: "Na, te is egy okos gyerek lehetsz. :-))) " ... a polgármester választáson nem is indult az ellenzék" Szerinted ki támogatta és pénzelte végig Márki-Zayt te szerencsétlen?"

Nem mondtam, hogy az ellenzék nem támogatta a független jelöltet, azt mondtam, hogy a választáson nem indult az ellenzéki pártok egyetlen jelöltje sem.

"Kikkel fotózkodott,"

Ki a fenét érdekel, hogy kikkel fotózkodott? Nem az ő jelöltjük volt. Ez a különbség a két választás közt, az egyiken nyert egy független jelölt, a másikon meg elverték az ellenzéki pártokat. Azt állítod, hogy az ellenzék egyszer nyert, másszor meg veszített, tehát biztos csalás történt. Nem, nem nyert az ellenzék, egy független jelölt nyert.

"kik álltak végig mellette, kik most az alpolgármesterei? (elárulom: egy Jobbikos, megy egy szoci amúgy) Nem indult az ellenzék februárban, most meg igen?"

Pontosan.

"A többi Fidesz troll is ennyire gyengusz?"

Talán előbb várj ezzel a pocskondiázással addig, amíg legalább egy állításom ellen tudsz valami komolyan vehető bizonyítékot felhozni.

$pi$ 2018.04.12. 10:08:36

@konrada: "...s erre tényleg példa Hódmezővásárhely: ott egy kiugrott fideszes, jobboldali tanáremberre szavaztak"

Pontosan. Ezt aztán hatalmas ellenzéki sikernek harangozták be, most meg csodálkoznak, hogy hogy nem ismétlődött meg az elsöprő ellenzéki siker. :D De ettől még letrolloznak, mert az jár... :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 10:14:29

@arbiter elegantiarum:

Én ezt tudom, de az nem tudja, aki szerint csalás, hogy most másképp szavazott Hódmező.

$pi$ 2018.04.12. 10:14:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A szélsőjobb esetében csak definíciós kérdés ez. Mert a valóságban baloldalibb a hagyományos jobboldalnál."

Hát ezt nem tudom értelmezni, de ha jól értem, akkor egyetértünk: a Jobbik a jobboldalnál baloldalibb (tehát vagy centrista, ha egyáltalán elfogadjuk, hogy az létezik, vagy pedig baloldali, ahogyan én állítom). Akkor viszont ha baloldali, akkor semmiképpen nem szélsőjobb. Még csak nem is jobb.

Ha jobboldali lenne a jobbik, akkor elfogadná a társadalmi különbségeket, nem kívánná csökkenteni vagy akár megszöntetni, nem akarna társadalmi egyenlőséget. Máspedig állandóan a kisemberek, az alsóbb osztályok védelmében beszélnek, azok felemelését, megvédését, képviseletét vállalták fel. A társadalom hierarchikus felépítése ellen vannak, ergo baloldaliak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 10:30:25

@konrada:

Az eredeti felállás tiszta.

Jobboldal = liberális = tőkepárti. A radikális irányzat a libertarianizmus, mely mindent magánkézbe akar adni.

Baloldal = szocialista = tőkellenes. A radikális irányzat az anarchokommunizmus, mely minden magántulajdont el akar törölni.

Aztán a baloldal megszelídült, s lett a mérsékelt - szocdem -, s a radikális, azaz kommunista irány. Mindkettő erős államot akar, de az előbbi nem akarja bántani a tőkét, csak az adórendszeren és más jogszabályokon keresztül átcsoportosítani pénzeket a tőkésektől a többiek számára.

A jobboldalon pedig más szempont szerint jelent meg ugyanaz: a radikálisok megkérdőjelezték - ahogy a szélsőbal - a liberális rendet, s helylre vagy valamiféle prekapitalista rendet vagy valamiféle nemzeti alapú megoldást akartak, az előbbiek a fasiszták, az utóbbiak a nemzetiszocialisták.

A nemzetiszocializmus a gyakorlatban azonban már 1933-ban letért erről, Hitler simán kibékült a német nagytőkével, s csak a zsidó tőkét vette el, miközben saját pártjában likvidálta a forradalmi erőket (Röhm). Azaz Hitler mindenképpen jobboldali volt.

Mr.paksimogyoró 2018.04.12. 10:33:29

@VáradiJános: A te fajtádtól mindig hányingerem van. Tegyük fel, hogy libsi-ballib-soros bérenc vagyok, és a libsi-ballib-soros bérenc oldal nyeri meg a választást. Úgy, ahogy most a fidesz. Kifordulna a belem baszki akkor is,szóvá tenném, és nem verném a nyálam, hogy mekkora királyok vagyunk, mert nem szeretem, ha lopnak,csalnak,hazudnak,választást csalnak el.
Azt, hogy te, "elvileg" magyar emberként miért tapsolsz ennek a szarnak azt sajna nem értem. Vagy anyagilag jó neked ez a rendszer, vagy csak egy elvtelen seggnyalonc van.

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2018.04.12. 10:45:52

@konrada: Márki-Zay soha nem volt Fideszes, max Fidesz szimpatizáns, és nem "tanárember" hanem elekro-mérnök (és közgazdász), aki előtte a Legrand nevű szentesi elektronikai cégnél volt felső-vezető.

$pi$ 2018.04.12. 11:36:16

@Scriptorius: "és nem "tanárember" hanem elekro-mérnök (és közgazdász)"

Nincs olyan, hogy elektr-mérnök, vagy helyesen írva "elektromérnök". Villamosmérnök van. Ez a csávó közgazdász, villamosmérnük és történelem-tanári végzetséggel rendelkezik legalábbis a wikipédia szerint. Tehát tanármber, ha egyszer villamosmérnöknek nevezed, akkor tanárembernek is lehet nevezni, mert van ilyen végzettsége és egyetemi oktatóként is dolgozott.

"szentesi elektronikai cégnél volt felső-vezető"

Nem felsővezető, hanem középvezetp volt bár elég rövid ideig:

"Hazaérkezése után a szegedi áramszolgáltatónál kapott munkát, ahol előbb stratégiai tervezéssel, majd ügyfélszolgálat-vezetéssel bízták meg. 2016 áprilisától 2017 decemberéig a Legrand Hungary Zrt. marketing- és belföldi logisztikai vezetője volt"

krisanty 2018.04.12. 12:06:39

@$pi$: tucatnyi anomália és mind egy irányba mutat .. talán nem olvastál ujságot a napokban ? talán nem minden tévedés , minden hiba az állampártot erősitette és nem forditva ? bbff biztos kamu , vetted a fáradtságot és ezt begépelted ide ....hm hogyismondjam ...ez már egy fél jellemrajz , de érvnek kevés amig nem mutatsz valami olyat hogy kérem ez nem igaz , nézd dik emitt is hibáztak és ez a hiba a fijataldemokratákat gyengitette .. volt ilyen ? akkkor elő vele csillagszem ..

ljubityel 2018.04.12. 12:32:24

@krisanty: Olvass utána alaposabban! Az egyetlen erősítőnek vélt elem (többlet szavazat) sem az erős pártot támogatja! Ha tízzel több van (mint szavazó), akkor minden párttól levonnak 10-et! Ha a fidesznek van 50, abból negyven lesz, ha a maszopnak 20, abból 10 lesz, de a kispártoknak, akiknek 10-nél kevesebb van, azoknak 0-nál nem lesz kevesebb (negatív mennyiség), tehát 5-ből -5!
Itt említem meg az egyéni második és az első közötti szavazat különbséget, amiről eddig egy szó sem esett. Ez, egy híján töredék szavazatként az un. kompenzációs listán eredményez szavazatot/mandátumot.

droid_ 2018.04.12. 12:35:59

na ki nem volt meg szavazatszamlalo? wolves84lb, Pop40, Zsíros Bödön, hol voltatok? ellenoriztetek a szavazast? sirankozni a neten arra van eszetek mi? odamenni es lebuktatni a csalo gazembereket azt minek. tokhulyek vagytok vagy vegtelenul lusta fotelforradalmarok?

krisanty 2018.04.12. 13:09:47

@ljubityel: olvasom amit irsz ... akárhogy csürömcsavarom ez a nagypártnak kedvez ... ha picit sok lett volna az extra szavazat nem is létezne ellenzék .. nem mintha amúgy létezne persze .. a ljubityel nem ilyen fotóapparát amúgy ?

százados 2018.04.12. 18:00:04

Nagyob naivnak, hülyének vagy Fidesz-hívőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre, hogy ezt a választást elcsalták.

Pour le Mérite 2018.04.12. 19:54:39

@százados: egyetértek. Most, hogy elhúztak a Fidesztrollok: ... egy picit sem hiteles ez a szolgaiság ahogy szolgálják a rezsimet. Gusztustalan szervilizmus.

MRN 2018.04.23. 17:29:39

@Rozsdabarna.: Az "de akkor is", az egy igazán ütős érv. :)