A forradalom és ellenforradalom kérdése [16.]

2018. október 24. 22:23 - Morpheus.

Generációk fejébe verte bele a Kádár-rendszer 1957 és 1989 között, hogy 1956 valójában egy ellenforradalom volt és harcosai fasiszta ideológiák nevében harcoltak a törvényes rend ellen. Egy berendezkedés ellen, melyet természetesen a nép szabad akaratából választott magának. Sokakban meg is ragadt ez a gondolat és elhitték, majd továbbadták gyermekeiknek, unokáiknak. Rengetegen hitték el, a későbbi korosztályokból is, hogy a kommunizmus útjára a magyarok önszántukból léptek 1949 -ben (második magyar köztársaság vége) és nem a szovjet megszálló hadsereg illetve KGB nyomására. 

Aztán jött a rendszerváltás, politikusok, politológusok és történészek új csapata, akik helyre tették az egészet és onnantól mindenhol megjelenhetett már a valós terminológia, vagyis, hogy 1956 forradalom és szabadságharc volt. Ez áll ma is  a tankönyvekben, tegyük hozzá: helyesen. De mi is a különbség pontosan?

Nos, a forradalom egy hirtelen bekövetkező, gyors és erőszakos lefolyású hatalomváltás, mely teljes és gyökeres változást hoz egy-egy állam társadalmi, politikai berendezkedésében, mégpedig széles néptömegek spontán részvételével. A kommunista felfogás pozitív előjellel látja el a jelenséget, mert a marxisták szerint a forradalmak mindig fejlettebb rendszerekhez vezetnek, hiszen a királyságot néphatalomra, azaz köztársaságra cserélik. Vagyis szerintük a forradalmak, kivégzik a zsarnok királyokat (1649-ben I. Károlyt, 1793-ban XVI. Lajost, 1918-ban pedig II. Miklóst), majd hatalomra segítik a dolgos nép fiait. Természetesen igazságot szolgáltatva, mert a hatalmat mindig annak kell birtokolnia (legalábbis a kommunisták szerint), aki  az államot munkájával működteti és a javakat megteremti (munkásnak, parasztnak).

forradalom1.jpg

Mindezzel szemben, mi az ellenforradalom? A felsoroltak ellentéte, vagyis az a folyamat, amikor a jogos néphatalmat egy királyságra vágyó réteg (vagy csoport) próbálja megdönteni, mely a gazdagok, nemesek, főpapok, konzervatívok uralmát akarja visszaállítani. (Legalábbis a kommunisták értelmezésében.) Szerintük ilyen ellenforradalom zajlott 1919 -ben és 1956 -ban is, hiszen míg az előbbi esetben a baloldali forradalmak (őszirózsás forradalom + tanácsköztársaság) kialakított rendjét horthysták döntötték meg, addig az utóbbi esetben (1956-ban) a nyugati dekadenciát és imperializmust szolgáló fasiszta reakciós csoportok léptek fel a törvényes rend ellen (ismét csak hangsúlyozva: a kommunisták értelmezésében). No és mi a valóság?

A valóság az, hogy a forradalom nem mindig igazságos, gyakran éppúgy zsarnoki rendszereket teremt, mint egy monarchia. Lásd: jakobinus állam 1793-ban, vagy Lenin állama a cár kivégzését követően. A másik fontos körülmény, hogy az "ellenforradalom" kifejezés a XX. században nehezen értelmezhető kifejezés, de 1956 -ra a legkevésbé sem alkalmazható. Az 1956 -os események társadalmi igazságosságot, demokráciát, társadalmi - gazdasági pluralizmust illetve polgári szabadságjogokat céloztak, vagyis valódi forradalmat valósítottak meg. Több, mint ezer éves krónikánk összesen három forradalmat hordozott: 1848 -at, 1918 -at és 1956 -ot.

forradalom2.jpg

Lényeges, hogy tisztázzuk történelmünk fogalmait és megtaláljuk az objektivitást, múltunk eseményeinek értékelésében. Mint ahogyan az sem ártana, ha képesek lennénk helyén kezelni az államformák kérdését is. Pláne most, hogy miniszterelnökünk három hónap múlva a királyi várba költözik.

A köztársaság a közügyek és államhatalom polgárok általi közös irányítását és ellenőrzését jelenti, nagyrészt képviseleti (parlamentáris) rendszerben és többnyire alkotmányban szabályzott módon. A királyság uralkodói tekintélyre épülő berendezkedés, mely azonban szintén működhet alkotmányos módon, parlamentáris rendszerben (lásd: Egyesült Királyság, Holland Királyság, Norvég Királyság). A demokrácia meglétéhez vagy hiányához tehát egyiknek sincs köze. Épülhet autokrácia és/vagy diktatúra köztársaságban, királyságban és királyságként működő köztársaságban is. És forradalom (vagy ellenforradalom) sem kell hozzá.

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://morpheusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2614319041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csató 2018.10.25. 09:45:43

Érdekes, hogy Soros a csőbomba miatti haragjában elkezdte rángatni a New York-i tőzsdét.
Lehet mégsem vár tovább a spekuláns az újabb válsággal?

Csató 2018.10.25. 10:18:52

@maxval balcán bircaman: Nem állítom, hogy nem így történt.
Bár sokkal hatásosabb lett volna, ha a komornyik kezében robban fel és nem pedig kiviszik az erdőszélre. Alex Soros már így is az amerikai demokráciát félti a levélterror miatt. Tuti lerohantak volna egy országot, ha valaki egy kicsit is megsérült volna.....

I-Work 2018.10.25. 10:21:07

@ Morpheus.:
Ideje lenne megérteni, vs. tudomásul venni, hogy a kommunista párt leszámolása a saját ellenzékével sem forradalom, sem ellenforradalom nem volt.
A leszámolás, az leszámolás.
Ebbe keveredtek mind anarchista, mind polgárháborús, mind forradalmi elemek, ám a szovjet intervenció a sztálini rendszer restaurációja volt.
Nagy Imre az intervenció áldozata, de ő is a PÁRT-hoz tartozott.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.10.25. 10:37:17

Ugyan az történt, mint romániában 1989-ben. A másod és harmadvonalbeli kommunisták nem bírták kivárni a sorukat, ezen a blogon bemutatom, hogy mi is volt Nagy Imre háttere, és hogy Kádárral egyetemben 9(!) olyan minisztere volt Nagy Forddalami kormányában, akik aztán Kdár megtorló kormányának is tagjai voltak: hungariangeographic.blogspot.com/2016/10/ha-magyarorszagon-megtortent-volna_35.html

Morpheus. 2018.10.25. 11:03:18

" ... a kommunista párt leszámolása a saját ellenzékével .." Nagyon nem igaz. Október 23 után Nagy Imre és köre fokozatosan jobbra tolódott, november 1-re (Kádár átállásának idejére) egyértelműen inkább jobbos és nem reformkommunista lett a forradalom vezetése.

" ... keveredtek mind anarchista, mind polgárháborús, mind forradalmi elemek" --- egy forradalom soha nem egységes, mindig különböző irányzatok összefogása, mely összefogás általában csak a régi rendszer megdöntéséig tart. Szinte minden eddig is ismert forradalomban így történt. A régi struktúra összeomlása után felszínre törtek az eltérő irányzatok. 56 kapcsán ez már sajnos nem derült ki, mert november 11-re a szovjet túlerő mindenhol győzött

chrisred 2018.10.25. 11:13:33

A jakobinus diktatúra nem a forradalom következménye volt, hanem annak az egyik szakasza. Ahogy a 48-as forradalom sem csak március 15-én zajlott le, hanem egy hosszabb folyamat, amibe például a Habsburg ház trónfosztása is beletartozott.

Morpheus. 2018.10.25. 13:07:59

@chrisred: mindkettő igaz. A jakobinus terror egyszerre volt az 1789 -ben megkezdődött események következménye és a forradalom egyik szakasza.
süti beállítások módosítása