EP választás: átrendeződés idehaza és Strasbourgban

2019. május 27. 10:01 - Morpheus.

Lezajlottak az EP választások melyek végeredménye több tekintetben okozott meglepetést. Idehaza ugyan - papírforma szerint - a Fidesz szerezte meg a mandátumok közel kétharmadát (21-ből 13 helyet), a fennmaradó hányadon belül nagy átrendeződés történt. A DK 550 ezer támogatót szerzett (16,26% - 4 képviselői hellyel) és a Momentum is nagyot ment (330 ezer voks, 6,68% - 2 mandátummal), miközben az MSZP és a Jobbik óriási bukott: mindkettő 6,5% örül kapott (1-1 helyet szerezve). Szintén meglepetés, hogy az LMP gyakorlatilag eltűnt a politikai palettáról (2,19% - 74 ezer voks), a szélsőjobbos Mi hazánk pedig 3,33% -kal (89 ezer szavazattal) felkerült oda.

ep.JPG

Érdekesebb azonban az EP belső átrendeződése. A 2014-ben kialakult erőviszonyokhoz képest nagyot erősödtek a Zöldek és Liberálisok: előbbiek 20, utóbbiak 40 plusz helyet szereztek az Európai Parlamentben, miközben a Salvini-féle migránsellenes párt (mely Orbánnal "egy csónakban evez" és neve: Népek és Nemzetek Európai Szövetsége) alig lépett előre, 52 helyről "csak" 58-ra tudta emelni képviselői számát. Így, mivel a két nagy európai párt, a Néppárt és  Szocialisták frakciójának egymáshoz viszonyított ereje alig változott (egyformán gyengültek) összességében a migráns-ellenes erőknél inkább visszaesés, mint előretörés érezhető Strasbourgban.

Ebben a tekintetben tehát nem jött be Orbán számítása, hiszen bár idehaza továbbra is egységesnek mondható tábora (1,7 millió biztos szavazóval), az EU-ban már egyáltalán nem az ő felfogását követő pártok törnek előre. Sőt, ha a britek kilépnek, akkor a migráns-ellenesnek mondott oldal még tovább gyengül majd, hiszen a Brexites EFD, illetve a többi jobb-konzervatív párt is jelentős számú angol képviselőtől válik meg. (Az EP pedig 751-ről 705 főre csökken.)

valasztas_ep.JPG

Úgy tűnik Orbán már azzal sem zsarolhatja  néppártot, hogy kizárásával túlzottan meggyengülnének, hiszen a 13 Fideszes képviselő egyáltalán nem oszt, nem szoroz a "nagyok harcában", az új felállás szerint. Ami jelenleg érzékelhető tendencia Európában, hogy bár a migráns-helyzet továbbra is meghatározó téma a kontinensen, legalább ennyire foglalkoztatja az embereket a klíma-kérdés (környezetszennyezés) és a demokrácia maradéktalan érvényesülése. Ugyancsak lényeges, hogy az Orbán által évek óta annyira várt nagy nemzeti-populista fordulat (a szélsőjobb előretörésével) továbbra sincs a látóhatáron. Nagy valószínűséggel nem is lesz, mert az európai polgárok úgy tűnik, úgy is el tudják képzelni a migrációs-válság kezelését (megoldását), hogy ez nem feltétlenül jár az EU erőszakos szétverésével és a nacionalisták országonkénti hatalomra segítésével. Bánkódhat is Putyin, aki az Európai Unió mielőbbi széthullásában érdekelt (és mindent meg is tesz azért).

Orbán egyértelműen válaszút előtt áll: vagy folytatja aknamunkáját (Putyin szolgálatában) az EU gyengítését folytatva - amivel kockáztatja, hogy kikerül a Néppártból és elszigetelődik a gyengülő szélsőjobbos erők között - vagy változtat politikáján és mérsékeltebb irányt követ. Itthoni hatalmát egyik esetben sem fenyegeti semmi.

***

10 komment
Címkék: EP választás

A bejegyzés trackback címe:

https://morpheusz.blog.hu/api/trackback/id/tr714863544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Staff Sergeant 2019.05.27. 12:36:08

A nagy nemzeti-populista és/vagy szélsőjobbos európai fordulatot 2010 óta vizionálja Orbán, de csak nem akar jönni.

enrikokaruszo 2019.05.27. 18:21:58

@Edward de Vere: évről évre erősödnek ezek az erők, természetes reakció...a jólét, amíg tart, elálmosít, lelassítja a folyamatot

Brix 2019.05.27. 18:35:49

Orbán elég intelligens ember ahhoz, hogy belássa, taktikai szinten óriási hibát követett el, amikor nekiment a Néppártnak, ráadásul a szélsőjobb-populista erők sem törtek át igazán, hogy velük közösen egy új Európát építsen... Magyar vonatkozások tekintetében is van félnivalója, hiszen az ellenzéki eddig viszonylag pragmatikus , ügyek mentén együttműködést mutató ellenzéki pártok helyett a megalkuvást eddig nem mutatók kerültek pozícióba..
Orbán tudja ,hogy ennél nagyobb népszerűségre már nem számíthat, kb. ott van, amit egy elvileg plurális demokráciában ki lehet maxolni, innen inkább lefelé vezet az út... Nagyon öregszik a fidesz -elit, lassan 60 felé közelítenek, és hiába a teljes államhatalom mögöttük,a közmédia, és a félrevezetett- megvett- befenyített vidéki szavazóbázis,- egyre jobban féltheti hatalmát középtávon... Jönnek a fiatalok, akik kitartóak, ügyesek, innovatívak, akik meg fogják buktatni ezt az EU-ban természetellenes, kvázi egypárti rezsimet, a NER-t..

Belzebubo 2019.05.27. 18:40:30

@enrikokaruszo: Salvinit és Le Pent leszámitva nem erôsödtek, nagyjából ugyanaz a 10-15% újnáci van most is (na jó: szélsôjobb, vagy még pc-bben: populista) mint korábban is, csak a párt(nevek) változtak. Kivéve ugye Mo-t... Petike pedig már megint amnéziás, beleszólást emleget, mikor a fityisz fel van függesztve (és igy is fog maradni)

Brix 2019.05.27. 18:46:40

@enrikokaruszo: "évről évre erősödnek ezek az erők, természetes reakció...a jólét, amíg tart, elálmosít, lelassítja a folyamatot... " Ezt nem mindenhol lehet elmondani... sőt a fejlett nyugat-európai országokban ( kivéve Franciaország, de az félig-meddig dél..) nagyon megállt a szélsőjobboldaliság divatja...Pl Németországban minden harmadik fiatal a Zöldekre szavazott...Zöldek 22%. Afd : 10,5% ... Ha fogadnom kellene , hogy mi lesz a jövőben uralkodó európai trend, a szélsőjobb-populizmus vagy a progresszív zöld, akkor inkább az utóbbira tennék..
Bár Dél-Európában , ahol nagyon nagy a munkanélküliség , fogékonyabbak az emberek a populista ígértekre...

illiberális 2019.05.27. 19:47:54

@Brix: Azt azért ne felejtsd el hogy a migráció egyik fontos "motorja" Földünk éghajlatának felgyorsuló változása, a légkör melegedése, egyre nagyobb területek kiszáradása. Szíriában állítólag ez vezetett a polgárháború kirobbanásához, nagy területek elaszályosodtak a vidéki lakosság a nagyvárosokba áramlott ahol nem kapott munkát és már csak egy-két nagyhatalom aknamunkája kellett a háborúhoz. Tehát van némi összefüggés a két probléma kezelése között. Persze az afrikai meg ázsiai népesség robbanásszerű növekedését is szabályozni kellene értelmes felvilágosító munkával de szerintem ez sem áll távol a "zöld" gondolkodástól. Ettől függetlenül nem hinném hogy a szélsőjobb-populisták összeállnának a zöldekkel bár a politikában bármi lehetséges.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.05.27. 20:44:34

Macron már támadja a csúcsjelölti rendszert..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.05.27. 20:47:47

A zöldek és a liberók erősödése a szocdem,szocialista pártok gyengüléséből származik..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.05.27. 20:51:50

@Brix: Az illegális migráció megfékezését nem a jóléti célállamok fogják megoldani,hanem a józanabb határállamok-Brüsszellel,vagy nélküle..

A Mester_ 2019.08.04. 15:50:35

A nagy populista világhatalom víziója parányit közelebb került, Boris Johnson hatalomra kerülésével. De szerencsére azért még mindig erősebb a tisztességes józan ész a világban.