A 2024-es európai uniós választások után egyértelműbb lett az, amit már az elmúlt években is látni lehetett a nemzetközi folyamatokban: nevezetesen, hogy már nem a hagyományos jobb - bal megosztottság az elsődleges törésvonal a világ átrendeződésében, hanem a demokratikus berendezkedést és összefogást támogató illetve azt megtörni akaró politikai táborok harca. Európában és az egész világon egyaránt.

Az Strasbourgban munkáját megkezdő új Európai Parlamentben a 720 főből 84 fő, azaz 12% képviseli az integráció ellenes erőket (akik az Unión kívüli antidemokratikus rendszerekkel is jó kapcsolatokat építenek ki). Ők a Patriots for Europe frakció, benne miniszterelnökünkkel. Jó ideje készülődött már a megalakulásuk több nacionalista, szélsőjobboldali európai csoportosulásból és pártból, de tényleges megalakulásukra csak most került sor. 

A kép forrása: reconnect.europe.eu

Az új Európában Ursula von der Leyen újbóli megválasztása alapján úgy tűnik még mindig tartani tudja magát a demokratikus és összefogás-párti oldal. (A július 18-án megtartott fontos szavazáson egyébként 401 képviselő szavazott Ursula von der Leyen mellett, 284 ellene és 22-en voksoltak érvénytelenül.) A voksolás végeredménye azt jelenti, hogy egyelőre marad az közös fellépést, közös politikát folytatni akaró, európai értékek mentén működő, demokratikus Európa. 

Ugyanakkor a bevezetőben említett nemzetközi törésvonal kialakulása miatt polarizálódó világunkban Európának helyet kell találnia magának. Jelenleg a törésvonal egyik oldalán azok a diktatúrák és autokráciák állnak, melyek bár különböző ideológiák mentén alakították ki önkényuralmi berendezkedéseiket mégis kohéziót jelent számukra az Euroatlanti államok és demokráciák elleni közös fellépés vágya. Ide tartozik az exzpanzív, birodalmi politikát folytató Oroszország, a szintén terjeszkedő Kína (mely nem elsősorban katonai, hanem ezer más módon bővíti befolyási területeit szerte a világban), illetve a teokratikus rendszerben működő Irán. Ide tart azonban számtalan kisebb diktatúra is és néhány olyan állam is, mely bár hivatalosan a másik oldalhoz tartozik, valójában az orosz-kínai tengelyhez igazodik. Ezek között a legerősebb az Erdogan vezette Törökország, mely bár NATO tag, valójában önálló nagyhatalomként viselkedik. De megemlíthető még az autokrata tömörülés oldalán Szerbia is, mely ugyan nem tagja egyelőre az EU -nak és a NATO-nak, de ha bejut, akkor ugyanolyan külön-utas politikára készül, mint hazánk (az EU-n belül van de ellene dolgozik). 

Az antidemokratikus nagyhatalmi pólussal sajátos viszonyt alakíthat ki a novemberi amerikai elnökválasztáson nagy valószínűséggel győzni tudó Donald Trump, aki lényegesen jobb kapcsolatokat ápol a nemzeti-populista rendszerekkel mint a Biden adminisztráció. Egyelőre nem tudni, hogy milyen lépésekre készül a világpolitikában és új elnöki ciklusa mennyiben lesz hasonló az előző négy esztendejéhez.

A végeredmény egy olyan új világ, melyben Európa nagyon nehéz helyzetben találja magát: egyszerre kell ugyanis megküzdenie belső bomlasztó-ellenzékével (a Patriótákkal), az antidemokratikus nagyhatalmi táborral (benne leginkább Oroszország fenyegetésével) illetve az Európát mellőzni, gazdaságilag visszaszorítani és Oroszországgal szemben magára hagyni készülő új Egyesült Államokkal, ha azt Donald Trump vezeti.