Október elsején népszavazás zajlott a spanyolországi Katalónia elszakadásáról. A hírt számtalan egyéb, napokban terjedő érdekes információ előzte meg arról, hogy óriási a feszültség a terület központjában, Barcelonában, hiszen a madridi központú kormányzat, rendőrség, katonaság szeretné minden módon gátolni az elszakadási folyamatot. De nézzük, történelmileg van e alapja az egésznek?

Több olyan nép is akad ma Földünkön, mely szeretne saját országot - ilyen például a hírekben szintén gyakran szereplő kurd etnikum, mely már az ókorban is erős állammal rendelkezett (ők voltak a legendás médek), ám szuverenitásukat elvesztették (viszont 4 napja ők már szavaztak függetlenségükről, az igenek 93% -os arányával) - de ilyenek még a szintén spanyolországi baszkok, vagy az Angliával közös királyságban élő skótok és a kaukázusi csecsenek is (akik meg az oroszoktól szeretnének elszakadni - teljesen reménytelenül). A katalánok követelése az önállóságra a felsorolt népekkel hasonló legitimitással bír, vagyis történelmileg igazolható ugyan, mégis erős érdekek gátolják akaratuk érvényesülését. Olyan érdekek, melyek közben egymást is támogatják.   

Katalóniáról kicsit bővebben:

Katalónia körülbelül egyharmad Magyarországnyi terület (32 114 km2) ahol jelenleg 7,5 millió ember él. Nagyjából a másfél millió lakosú Barcelona körüli területről van szó, mely egyben Spanyolország leginkább fejlett övezeteit is magába foglalja, modern iparral és infrastruktúrával. Értékes tehát a régió, mert idegenforgalmi, ipari és egyéb gazdasági szempontból is Spanyolország kiemelten jó adottságokkal bíró, leggazdagabb tartománya. (Hogy két analógiát említsek: elszakadása olyan lenne, mint a Ruhr-vidék esetleges elszakadása Németországtól, vagy ÉNY-Magyarország leválása hazánkról.) A madridi kabinet óriási veszteségnek látja a leginkább fejlett tartomány elszakadását, és a 47 milliós lakosságú Spanyolország nagyobb része sem igazán támogatja. Ugyanakkor nyilván a többség belátja: erőszakkal nem lehet maradásra bírni azokat, akik távozni akarnak.

Ami Katalónia történelmét illeti:

A területen a római idők után, az V. században germán törzsek, gótok alapítottak királyságot (Ataulf vezetésével) és megalapították Gothalaniat, mely névből később alakult ki a Katalónia megjelölés. Lakosságát idővel az itt élő hispán, latin és gót népek összeolvadásából születő új etnikum adta, mely mindig szerette magát megkülönböztetni a környező államoktól. Ám a VIII. században (710 körül) arab elnyomás alá kerültek, miként a félszigeten élő minden más tartomány lakossága is. A arab uralmat frank elnyomás követte, ám 847 -re végre létrejöhetett az önálló Barcelónai Grófság, mely három évszázad után egyszerű házasság révén 1137-ben egyesült a szomszédos, rendkívül gazdag Aragóniával. (IV. Berengár barcelóniai gróf házasodott össze az aragóniai királynővel, Petronilával.) A közös állam rendkívüli sikerrel erősödött meg az elkövetkező évszázadokban és hódította meg például Dél-Itáliát is.

Az egységes Spanyol Királyság 1479 -ben született meg, amikor az Ibériai-félszigeten fekvő államok közül a két legerősebb - Kasztília és Aragónia - egyesültek egymással. Ekkor, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd házasságával Katalónia is a Spanyol Királyság része lett. Az erős és hatalmas spanyol állam aztán csatlakozásra bírta az egyéb hispán területeket is, majd kiűzte a félszigeten élő mórok, arabok maradékát és gyarmatosításba kezdett. 

Az első, katalóniai felkelések (a spanyol uralom ellen) a XVII. században zajlottak, ám ezeket a madridi vezetés keményen leverte és megtiltotta a katalán nyelv (illetve szokások) használatát. A katalán autonómia szempontjából az 1977 -es év hozott komolyabb változást, hiszen ebben az évben Madrid végre engedélyezte, hogy a tartomány (Catalunya) saját területi kormányt és parlamentet alakítson. Innentől, a terület teljes önállóságának kérdése is folyamatosan előkerült. Később, 2014 november 9 -én Katalónia 85% -ban kinyilvánította egy népszavazás alkalmával, hogy támogatja az önállóságot.  (Bár az is tény, hogy a részvételi arány rendkívül alacsony, alig 40% körüli volt.) Aztán jött a 2015 -ös helyi választás, melyet Barcelonában a függetlenséget akaró pártok nyertek meg. 2016 -ban pedig Carles Puigdemont, katalán elnök bejelentette: attól függetlenül, hogy a spanyol kormány nem járul hozzá (és nem is ismeri majd el az eredményét) mégis népszavazást tartanak az elszakadástól 2017 október 1-én. Itt tartunk most. (A hírek szerint a mai népszavazást minden eszközzel gátolták a spanyol hatóságok, így közel 800 sérülést hozott a voksolás napján kialakult zavargások sora.)  

Milyenek az esélyek?

Lehet független Katalónia? Létrejöhet egy független Skócia, Kurdisztán, Csecsenföld, Baszkföld? Az igazság az, hogy túl sok az ellenérdek. A spanyol kormány sok mindenre képes az elszakadás megakadályozására, hiszen a mai népszavazást is törvénytelennek minősítették. Kurdisztán a szomszédos Törökország miatt nem lehet szuverén állam. A török diktátor mindent elkövet a kurdok elgáncsolására, hiszen saját országának is majdnem egyharmadát alkotják, így egy kettészakadó Törökország rémképét hordozzák. Skócia elszakadása a nagyhatalmi reményeket dédelgető Egyesült-Királyág jövőjét fenyegeti. És folytathatnánk a sort. Az ellenérdekek nem kedveznek az autonómia és önállóság törekvéseknek. A valódi döntések magasabb szinten: a világot vezető nagyhatalmak vezetői közt születnek majd meg, (Katalóniáról is) valahol Trump, Putyin, Hszi Csin-ping, Merkel és Macron "ötszögében".          

Gyakran halljuk ezeket a kifejezéseket: pogány, ateista, nihilista vagy hitetlen, miközben nem biztos, hogy tisztában vagyunk a pontos jelentésükkel. A megkeresztelt és hívő emberek esetében egyértelmű a helyzet: náluk a "vallásos" kifejezés a helytálló, hozzátéve a megfelelő egyház és/vagy felekezet megnevezését, mint például: római katolikus, református, evangélikus ... stb. Ám azoknál az embereknél, akiket nem kereszteltek meg és hitüket sem gyakorolják, már felmerül a kérdés: hogyan nevezhetjük ilyen szempontból hovatartozásukat. Már ha egyáltalán felvetődik a dolog, mert többnyire ma már egyáltalán nincs semmilyen jelentősége az egésznek, miközben mégis tévesen kategorizálják be önmagukat (vagy mások őket) egy-egy rosszul használt kifejezésekkel.   

A "pogány" szó például több módon is értelmezhető. Etimológiáját tekintve, a latin "paganus" azaz vidéki szóból érkezett a közhasználatba (pagus = falu) és kezdetben a vidéken élő és így a keresztény térítésekből kimaradó NEM keresztényeket jelentette. Ugyanakkor bibliai értelmezésben a NEM zsidókat is így hívták, hiszen a "nép" alatt akkoriban a szentföldi területeken csakis a kiválasztott zsidóságot értették. Ebből ered az a furcsa helyzet, hogy X. század előtti írásokban felbukkanó paganus vagyis pogány kifejezés nem biztos, hogy mindig a keresztségből kimaradó lakosságot takarta. Kiemelendő, hogy a politeista, több-isten hitűek is gyakran kerültek ebbe a kategóriába. Napjainkban a megkereszteletlen embereket illetik ezzel a kifejezéssel, többnyire indokolatlanul pejoratív értelmezéssel.

Ami az ateista kifejezést illeti: a szó a görög theós (θεός) azaz isten kifejezésből származik, melyhez az "a" előtaggal (fosztóképzővel) az istentelen, isten-nélküli meghatározást kapjuk. Ez egy aktív állapot, vagyis tenni kell azért, hogy ateistának mondhassuk magunkat, az egyszerű "vallástalanság" a hit felé mutatott passzivitás (amikor egyszerűen nem érdekel bennünket a vallás) még nem tesz bennünket ateistává. Az igazi ateista TAGADJA Isten létezését és vagy egy másik elképzelést állít ezzel szembe (például a marxizmust) vagy kimondja, hogy Isten létére nincs bizonyíték így nem lehet hinni sem benne.  

A nihilizmus szintén gyakran félreértett és félremagyarázott irányzat (a XIX. század második feléből). A kifejezés a latin "nihil", azaz semmi szóból ered, jelezve, hogy követői a megszokott, hagyományos értékeket, normákat, erkölcsi követelményeket, főként a vallási tanokat semmisnek tekintik, és azok viszonylagosságát hirdetik. Ugyanakkor a nihilisták is hisznek valamiben, mégpedig az örök kételkedés és "kétségbevonás" szabadságában. (A nihilizmus képviselője volt Friedrich Nietzsche és például Jean-Paul Sartre is.)

A humanisták az emberközpontúság hívei, szemben az istenközpontú, vallásos világnézet követőivel. Azonban a XIV. században élt Francesco Petrarcától (aki a világ első humanistája volt) mára messzire jutott a kifejezés értelmezése. Napjainkban már inkább egy kritikai viszonyulást jelent, mely elutasítja a konzervativizmust, a tekintélyelvűséget, a diktatúrákat és vallást, mint az ember alapvető szabadságát, gondolati, szóbeli, írásbeli és cselekvésbeli kötetlenségét korlátozó rendszerek, berendezkedések és elvek megtestesüléseit. 

Külön érdekesség és az eddigiekhez csak közvetett módon kapcsolódik a gender-elmélet. A kifejezés a nemi szerepek hagyományos felfogása helyébe egy új, sztereotípiáktól mentes, a női egyenjogúságot központba emelő, feminista gondolkodást emelt, mely bevezette a "társadalmi nem" fogalmát. A gender-követők a korábbi évszázadokban gyökerező berögződéseket tagadják, azt hirdetve, hogy éppen ideje újragondolni a nemi szerepeket. Az elmélet első hirdetői, Simone de Beauvoir és Robert Stoller  műveikben rögzítették az elképzelés lényegi elemeit. (Nagy visszhangot keltett Magyarországon, amikor az ELTE idén tavasszal bejelentette egy gender szak őszi indítását.) 

Önmagában véve magának a diplomának az értéke is érdekes kérdés, hiszen sok olyan történetet hallani, melyekben ügyes vállalkozók érettségivel (néha még anélkül is) óriási vagyonokra tudnak szert tenni (és itt most nem is az alvilági "karrierekről" van szó). Akadnak ügyes "szakik", akik hétköznapi szakmákkal (gázszerelő, villanyszerelő, asztalos, CNC esztergályos ...stb) kiválóan érvényesülnek a munkaerő-piacon és idehaza vagy Nyugat-Európában gazdagodnak meg, szinte a nulláról indulva. (Nem beszélve azokról a tehetséges értékesítőkről, üzletkötőkről, kereskedőkről, marketingesekről, akik szintén középfokú végzettséggel hoznak tető alá milliós sikerdíjakat hozó szerződéseket.) Ezek a legjobban fizetett NEM diplomás állások. Az említett eseteket leszámítva azonban a jellemző mégis inkább az, hogy akinek napjainkban nincs diplomája az kevesebb fizetést és rosszabb álláslehetőségeket tud megszerezni mint az, aki felső fokú végzettséggel rendelkezik. Kérdés azonban, hogy mely diplomákkal lehet a legjobban érvényesülni manapság és milyen értéke van az egyes okleveleknek? 

Érdemes kettéválasztani a dolgot: vannak diplomák, melyek szakmai elismertsége, társadalmi respectje magas ugyan, de nem nyújtanak kiugró kereseti lehetőségeket (pl. filozófus, bölcsész, művészettörténész, pszichológus, tanár, politológus, óvónő ... stb) és vannak olyan végzettségek, melyeknél mind a kereseti lehetőség, mind a széleskörű elismertség egyaránt magas szintű. Ezeket nevezhetjük "ász diplomáknak" is, hiszen a legmagasabb életminőséget, illetve egzisztenciát tudják biztosítani az ilyen végzettséget megszerzők számára. Ide sorolható például az egyetemi informatikus végzettség, az okleveles gépészmérnök, a közgazdász, az orvos (főként a magánpraxisban dolgozó orvos), a jogász és az egyéb műszaki diplomák (mint az építészmérnök, villamosmérnök ... stb.) Ha a legjobban fizető foglalkozásokat keressük -  segíthet ebben az Origo cikke, vagy a pénzcentrum írása, - a nagyon ritka légiforgalmi irányítói és a politikusi pálya kerül a lista élére (képviselők, miniszterek, államtitkárok), de utánuk már pénzügyes foglalkozások következnek (tőzsdeügynökök, pénzintézeti vezetők), és IT szakemberek (programozók).

A fentiek alapján tehát elég nagy pontossággal "beárazhatóak" napjaink diplomái, egyik oldalról a bekerülés terén (mennyi egy félév tandíja, a jegyzetek, szállás .. stb költsége), másik oldalon pedig az elérhető jövedelem szintje (kezdő fizetés, legmagasabb díjazás). Ami egyértelműen látszódik, hogy nagyon kifizetődő tanulni és "ász diplomát" szerezni, műszaki, informatikai, pénzügyi vagy orvosi végzettséget szerezni valamely jó egyetemen (itthon vagy még inkább külföldön) és 2-3 világnyelvből megszerzett közép, vagy felsőfokú nyelvvizsgával "megtámogatni" az oklevelet. 

Végül kiemelném: egy ember valódi értéke, értelmiségi "léte" és boldogsága nem függ össze a diploma meglétével, vagy milyenségével. A Föld legboldogabb országaiban, szegényen és diplomák nélkül élnek teljes és harmonikus életet az emberek, mint ahogyan sok az olyan gazdag diplomás is, aki öngyilkosságba menekül depressziója és elrontott, boldogtalan élete elől.       

Az élet nem más, mint döntések sorozata, de ezek közt van három, ami nagyon komoly hatást gyakorolhat későbbi sorsunkra. Ezek határozzák meg későbbi mindennapjainkat és korrekciójuk nem mindig oldható meg. Az első a pályaválasztás, ami közel sem annyit takar, hogy 14 évesen kiválasztjuk szakmánkat, vagy az érettségit követően azt a főiskolát/egyetemet, ahol tovább-tanulni szeretnénk. Többről van szó: annak a hivatásnak a megtalálásáról, melyben kiteljesedhetünk, melyből megélni tudunk és amely aztán életünk nagy részében a mindennapjaink szerves része lesz. Ez a döntés nagyon sokszor csak felnőttként születik meg és többszöri pályamódosítás után lesz végleges. Nem könnyű a számunkra megfelelő pálya kiválasztása, mert milliónyi szempont létezik és a jó döntéshez több mindent kell mérlegre tennünk. Fontos, hogy szeressük az adott hivatást, alkalmasak legyünk rá (szellemileg, fizikailag, mentálisan), piacképes legyen és motivációt is biztosítson számunkra évtizedeken keresztül.    

A második fontos döntés mindenki életében a házasság. Megtegyük e, ha igen, mikor tegyük meg, és legfőképp: kivel kössük össze életünket? Persze a tartós élettársi kapcsolatok is ide sorolandóak, ott ugyanúgy erős kötődés alakul ki (csak hivatalos papír nélkül). A megfelelő társ segíti életünket, boldogságot ad számunkra és kiegyensúlyozottá tesz bennünket. A nem megfelelő viszont váláshoz, érzelmi válságokhoz, boldogtalansághoz és néha teljes leépüléshez vezet. Sajnos még a sokat emlegetett "garancia", a szerelemből házasodás nem jelent biztos megoldást (erre én magam is példa vagyok), mert a szerelem elmúlik, a felek megváltoznak és a kapcsolat pokollá válik. Ha közben még gyerek is van, akkor a következmények súlyosabbak.

Az élet harmadik legfontosabb döntése az életcél megtalálása. Kell ugyanis ilyen mindenkinek. A nagy keleti bölcsek is hangoztatják tanításaikban: "csak egyetlen dologra koncentrálj, azt teljesíts be, de hogy mi legyen az, azt te magad döntsd el". Nem könnyű megfelelő életcélt találni, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy a többség nem is keresi. Szétforgácsolódunk számtalan dolog közt - karrier, család, barátok, hobbi - és miközben mindenhol helyt akarunk állni, valójában sehol nem találjuk meg önmagunkat. Az élet eltelik és a végén azt érezzük: alig éltünk. Akiknek van életcéljuk, azok teljes életet élhetnek. Persze könnyű mindezt mondani, megvalósítani már annál nehezebb.  

Zárásul egy negyedik szempontra érdemes felhívni a figyelmet, ez pedig az álmok és megérzések fontossága. Morpheus ugyanis egyértelműen küld bizonyos jeleket számunkra: néha megálmodjuk utunkat, azt az utat, melyen haladva a boldogság és harmónia vár bennünket. Tanuljunk meg tehát hallgatni megérzéseinkre és álmainkra.

Mert Morpheus az álmok, vágyak és képzeletvilág istene. Az ókori Görögországban és Rómában az álomvilág vezetőjeként tisztelték, vagyis úgy tartották, hogy annak a csodálatos birodalomnak az ura, ahová mindannyian időről időre eljutunk és ahová mindannyian vágyunk is, akár alszunk, akár ébren vagyunk. Hogy miért? Mert az álmok világában minden lehetséges: ott teljesülhetnek vágyaink és minden olyasmi megtörténhet, ami egyébként sohasem.

Ezen a blogon az álmok és képzelet szemszögéből, a vágyak és célok szemüvegén keresztül nézve szeretnék érdekes témákról írni, olyasmikről, melyek sokakat foglalkoztatnak. Remélem sikeres lesz törekvésem és olvassátok, kommentelitek posztjaimat.

Ami a blog ars poeticiáját illeti: mindenki maga dönti el, hogy a piros vagy kép kapszulát választja, vagyis érdekli a valóság, vagy megelégszik azzal amit megetetnek vele! Itt a pirosat kínáljuk!

A hozzászólásokkal kapcsolatban csak három kérésem van: ne személyeskedjetek egymással vagy velem (természetesen kerülve a trágárságot is), másrészt: kerüljük a "nyelvtannáci" beszólásokat és harmadrészt: légyszi ne trollkodjátok szét írásaimat (kerüljük az off-topic vagyis témához nem kapcsolódó hozzászólásokat). Köszi és jó olvasást!    

“... a pirosat vagy a kéket választod? A kék visszavisz a Mátrixba. Holnap reggel felébredsz az ágyadban, és nem emlékszel semmire. Az életed megy tovább a régi, “normális” kerékvágásban. De ha a pirosat választod, az életed már soha nem lesz az, ami régen volt. Kilépsz a Mátrixból, és megismered a Valóságot!”

 Morpheus