A magyar politikai élet csapdája

2017. november 26. 17:30 - Morpheus.

Sokszor merül fel a kérdés - különböző vitaműsorokban és publicisztikákban - hogy vajon miért alakult ki mára az a "megkövesedett" helyzet, hogy a választók folyamatosan hatalomban tartják a Fideszt, miközben a NER -nek több vesztese van mint a nyertese? Aki abból indulunk ki, hogy az említett kérdésben rejlő kitétel egyáltalán nem igaz - és szerinte valójában a Fidesz teremtette, jelenlegi rendszernek több nyertese van, mint ahányan egyre többet vesztenek miatta - az máris hagyja abba a poszt tovább-olvasását, hiszen értelmetlen lesz számára az itt következő fejtegetés. Akik viszont egyetértenek és úgy látják, hogy igenis romlik a hazai helyzet, vagyis egyre többen élnek egyre rosszabbul, miközben visszaesést mutat számtalan terület (pl. oktatás, egészségügy, gazdasági helyzet), annak három szempont megfontolását ajánlom:

  • 1.) - A választásokon a részvételi hajlandóság 62% körüli (62,72%) - ennyi a 2014 -es és 2010-es részvételi arány átlaga - ami azt jelenti, hogy a 8 millió választásra jogosultból pontosan 5 millió ember vesz részt ténylegesen a voksolásokon. Tehát 5 millió ember dönt az elkövetkező 4 évünkről és a NER -ről is. Felmerül a kérdés: kik alkotják ezt az 5 milliót? Köthetőek e társadalmi rétegekhez, vagyoni helyzethez, vagy bármi máshoz? Nos, a szociológusok, társadalom-kutatók szerint a szavazásokon megjelenők közt elenyésző, a legrosszabb körülmények közt élő, legszegényebb 4 milliós rétegből kikerülők száma. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer hibáinak, hibás döntéseinek legnagyobb elszenvedői egyáltalán nem, vagy csak elenyésző számban mondanak ítéletet a NER felett. Annak dacára, hogy éppen őket sújtja leginkább az egész. Ha a mai magyar társadalmat három részre osztjuk, ki is derül miért fontos mindez: létezik ugyanis a legalsó 4 millió (politikailag passzívak), a középréteg 3 milliós tábora és felső 2,5 millió (akik a legjobban élnek) és a helyzet az, hogy egy fordított piramis mentén éppen a legjobban élők vesznek részt legnagyobb arányban a választásokon, majd jön a középréteg és legvégül pár százalékkal a legszélesebb szegmens. Ebből az következik, hogy éppen azok mondanak legnagyobb arányban ítéletet Orbán rendszeréről, akik vagy érdekeltek fennmaradásában (gazdasági okokból) vagy egyáltalán nem érzik annak káros hatásait. A legtöbbet a középréteg szenved ettől a helyzettől, hiszen átlátja a rombolást (szemben a legalsó réteggel) részt is vesz a szavazáson, de valójában alul marad számaránya miatt. A végeredmény pedig: népakaratként beállítva a NER folyamatos diadala.
  • 2.) - Második lényeges tényező a nacionalista retorika, mely két fontos elemre épül: az egyik, hogy a migránsoktól csak és kizárólag a Fidesz és Orbán Viktor mentheti meg az országot, a másik, hogy csak ez a hatalom tudja egységesen fellépve (nem pedig több, széthúzó, megegyezés-képtelen párt kényszer-összefogásában) képviselni Magyarország nemzeti érdekeit. Sajnos ebben van is valami, hiszen a kerítés megtartása egyedül Orbán politikájában hiteles és az is elismerendő, hogy az ellenzék széthúzó, összefogásra képtelen pártok halmaza, akiktől nem hiteles a nemzeti érdekek védelmét várni.
  • 3.) - Végül harmadik tényező: óriási arányú a magyar társadalomban az érdekeltségek hálózata. Vagyis: több százezer család éli úgy mindennapjait, hogy kifejezetten ENNEK a rendszernek a továbbéléséhez kötődik boldogulása és egy esetleges hatalomváltás bizonytalanságba taszítaná őket. Ez a réteg politikailag 100% -ban aktív, vagyis tagjai teljes számban vesznek részt a szavazásokon, annak érdekében, hogy biztosítsák a NER továbbélését. 

Ha átgondoljuk a fentieket, érthetővé válik, hogy 3 millió ember miért marad mindig otthon és akik megjelennek  az urnáknál azoknak voksai hogyan aprózódnak szét 8-9 ellenzéki párt közt, miközben a retorikának, érdekeltségeknek és anyagi helyzetüknek megfelelően szavazók monolit tömbje miként képes megszavazni újra és újra Orbán Viktor pártját. Épp 2,5 millióan vannak, míg a másik 2,5 szavazat legalább 9 pártra oszlik szét. A matematika jelenlegi állása szerint nem is születhet más eredmény, mint ami 2010 -ben és 2014 -ben is született. Ha csak nem változik valami, az említett három pontban.

51 komment
Címkék: csapda

Jobbikiáda - Merre tart a Jobbik?

2017. november 18. 19:58 - Morpheus.

Cogitatum a poszthoz: "Lehet e őszinte barátságban a bárány és a farkas?" 

Érdemes ott kezdenünk, hogy honnan indult a Jobbik 2003 -ban, milyen értékrend, eszmerendszer és gondolkodás mentén jött létre 14 évvel ezelőtt, Vona Gábor vezetésével? Nos, ez a párt saját bevallása szerint egy "konzervatív, radikális, nemzeti, keresztény párt" (forrás: Alapító nyilatkozat, jobbik.hu). Ugyanakkor tegyük hozzá: Európai Unió-, zsidó-, és cigányellenes mozgalom is egyben, mely ezzel a nem elhanyagolható "kiegészítéssel" már széles rétegeket riaszt (és nem csupán a cigány, illetve zsidó lakosságot). Negyedik fontos elemként az eddig felsoroltak mellett (nemzeti-radikalizmus, antiszemitizmus, cigány-gyűlölet és EU, illetve nyugat ellenesség, antiglobalizmus) egy sajátos anti-liberális és antikommunista, sőt anti-szociáldemokrata attitűd is markánsan van jelen Vona pártjában. Mindezt egy furcsa történelmi felfogás tesz keretbe, összeesküvés-elméletekkel, a "világ ellenünk van" típusú percepciókkal és a mi vagyunk a legősibb nemzet gondolatokkal, számtalan ellenség (nép, etnikum) megnevezésével. Ez így mind együtt a Jobbik, legalábbis az eredeti "nyomvonalát" tekintve. 

Itt viszont érdemes megállni egy pillanatra. A jelenleg 15-18% -os támogatottságot magáénak tudható, 1 milliós táborral büszkélkedő párt megrekedt a bővülésben. A felismerés nyomán fogalmazódott meg a Jobbik vezetőjében a gondolat: néppárti jövővel, néppárti politizálással, az eddigi nemzeti-radikalizmust populizmussal "keverő" retorikával lényegesen fokozható a Jobbik támogatottsága. Ez azt is jelenti, hogy a Jobbik a bizonytalanok mellett a baloldaltól és a Fidesszel szemben elégedetlenektől is szeretne tömegeket "elhódítani". A törekvés ügyes megfontoláson alapul, hiszen Vona ráébredt arra, hogy a jelenlegi politikai helyzetben mindhárom nagy táborból "meríthet" szavazókat, amihez elég zárójelbe tennie pártja soviniszta, antiszemita, radikális szólamait és ráerősitenie a konszolidált konzervatív-nemzeti irányvonalra. Így a bizonytalanok mellett a gyűlölködéstől elriadó baloldaliak is rá szavazhatnak, illetve a nemzeti hívó-szavakra rezonáló Fideszesek egy része is. 

Az egésszel három probléma van csupán: az egyik, hogy mennyire őszinte ez a retorikai váltás és valódi értékváltást is jelent e, vagy csupán egy felszínen megjelenő máz az egész? Ha valódi értékváltást jelent, akkor ennek meg kellene jelennie a Jobbik programjában és radikálisan fogalmazó vezetőinek, tagjainak megregulázásában is, ám erről egyáltalán nincs szó. Ha külső, felszíni változásról van szó, akkor a néppárti szólamokkal "becsalt" új támogatók csalódni fognak idővel. (Kérdés: mennyire lesz ez majd későn.)

A második probléma a Jobbik irányváltásával, hogy mit szól majd ehhez az eredeti irányba tovább "menetelő" törzsbázis, azok a Jobbik szavazók, akik ragaszkodnak a gyűlölködést komolyan vevő régi, soviniszta elvekhez. Szakadást idézhet e elő a "cukiság-kampány" és elfordulhatnak e Vonától (esetleg új pártot alapítva) a régi radikálisok? 

Végül harmadik kérdés: hová tart, hogyan alakul a balliberális értelmiségi kör viszonya az új-Jobbikhoz? Ezen a téren is érezhető változás: a "nem állunk szóba velük" elvet felváltotta, a "meghallgatjuk" elv, amit bizonyít a tény, hogy Vona Gábort nem régiben meghívták a sokat titokzatoskodó és zárt üléseiről híres, balliberális értelmiségi  klubba, a "Szeretem Magyarországot" közösségbe, mégpedig egy vitaestre. A meghívás nem aratott azért minden tagnál osztatlan sikert, állítólag többen kiléptek és Gerő András történész is tiltakozott egy nyilvános levelében, Vona politikai "rehabilitációja" ellen. Később, november 16 -án Vona egy másik, szintén balliberális összejövetelen is megjelent, mégpedig a Spinóza Színházban, ahol Rangos Katalinnal beszélgetett. Ez ellen ugyancsak többen felemelték a szavukat, a Pulitzer-emlékdíjas Tódor János újságíró tiltakozásképp visszaadta az épületben korábban átvett Lendvai-díját. Közben Havas Henrik meg könyvet készül írni Vonáról, amit megint csak az ellenzéki értelmiség vár erőteljesen. 

Összességében azt láthatjuk, hogy a balliberális értelmiség nyitni próbál a Jobbik irányába, mintha el akarnák hinni, hogy valóban megváltozott a radikális párt antiszemita, antiliberális és EU ellenes, gyűlölködő alapbeállítottsága. Mindezt elsősorban azért teszik, mert belátják: a baloldali pártok gyakorlatilag nem képesek kormányváltó erővé válni. De felvetődik a kérdés: "Lehet e őszinte barátságban a bárány és a farkas?"

Lehetséges e az, hogy az európai érdekeket következetesen megtagadó, saját bevallása szerint sem demokratikus, fajgyűlölő, antiszemita, szélsőjobboldali és rendpárti eszmeiségű, a baloldali értékrendet elvető, sőt vezérelvű párt akkora változást produkáljon, hogy esetleges hatalomra kerülésekor kormányzása megfeleljen az Európaiságára büszke, a jogkiterjesztést kiemelten kezelő, nyugatos balliberális értelmiségieknek?

Nehéz kérdés, bár talán nem is annyira. Az "inkább az ördöggel is összefogunk, csak Orbán bukjon" elv nem biztos, hogy olyan jól végződő történet lesz. Ugyanis ha most a körülbelül 1,5 milliós balliberális tábor nagyobbik része (mondjuk 1 millió polgár) átszavaz a Jobbikra (mely így akár nyerhet is 2018 áprilisában) - csak azért, hogy megszabaduljon Orbántól, - könnyen lehet, hogy egy eleinte kevésbé korrupt és gőgös rendszerben találja magát, ám szembenézhet majd az Európai Unióból való kilépésünk és a fokozódó antiszemitizmus veszélyével, egy alapvetően autokrata struktúra keretei között. Előfordulhat, hogy sokkal rosszabb helyzet áll elő a számukra. Megfontolandó. Mindenkinek. 

 ***

6 komment
Címkék: Jobbik

A NER és az USA viszonya

2017. november 16. 16:57 - Morpheus.

Mindannyiunk előtt emlékezetes az az ikonikus kép, amikor 2016 júliusában - vagyis bőven az amerikai elnökválasztás lezárulása előtt - Orbán Viktor kockás ingében kijelentette a Bálványosi Szabadegyetemen, hogy "Trump lenne a jó választás Magyarország számára".

Persze tudjuk, amikor miniszterelnökünk Magyarországról beszél, akkor valójában saját pártjára, saját ideológiai-eszmei közösségére és saját magára gondol. (Emlékezetes a "haza nem lehet ellenzékben" duma.) Tehát behelyettesítve mondatát: a "Trump lenne a legjobb a Fidesznek" gondolat jelenik meg előttünk. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy Orbán Viktor 2016 nyarán meggyőződéssel vállalt közösséget a New-Yorki szálloda mágnással, az amerikai republikánusokkal és mindazzal, amit Trump képviselt (és amit azóta is megtestesít).

Nyilván azt is hozzá kell tegyük: az amerikai elnökválasztás másik jelöltje (aki szavazatszám alapján valójában megnyerte az elnökválasztást), Hillary Clinton, olyan volt akkoriban Orbánék számára, mint tömjénfüst az ördögnek. Mindenki tudta ugyanis, hogy Clintonék és az amerikai demokraták nyíltan támogatják a magyar baloldalt és gyakorlatilag szinte bárkit, aki szembeszáll a NER oligarcha-rendszerével. Tehát meggondolva az egészet: nagyon is érthető volt Orbán szemszögéből, hogy kinek is kell szurkolnia az amerikai kampány hajrájában. 

Aztán elérkezett 2016 november 8., és kiderült: ugyan több szavazatot kapott a demokrata jelölt (Hillary Clinton), mégis az amerikai választási szabályok alapján - melyek kiemelten és súlyozottan kezelik a jelöltek mellett voksoló államok számát (erősebb szempontnak véve, mint a választópolgárok voksainak abszolut mennyiségét) - Donald Trump lehet az Egyesült Államok 45. elnöke. Ez volt az a pillanat, amikor a Lendvay utcában (és a Cinege utcában) pezsgőt bontottak. Orbán Viktorék ünnepeltek ugyanis, hiszen a saját szemszögükből a szerencsésebb jelölt aratott győzelmet Amerikában. Jött egy várakozásokkal teli időszak: hitték, hogy Trump hálás szívvel meginvitálja majd Washingtonba legelső külhoni támogatóját és Orbán Viktor a világ színpadára lépve foghat kezet a kamerák előtt a Föld leghatalmasabb emberével. De ... nem ez történt. Elmúlt 2017 év kezdete, majd tavasza, majd nyara, ősze és semmi. Már novembert írunk és Trumpnak esze ágában sincs szóba állni Orbán Viktorral, 

... SŐT ...

és most jön a fekete leves, Washington egyértelműen kritikus lépést tett: november 7-én az amerikai külügyminisztérium pályázati felhívás formájában 187 millió forint (azaz 700 ezer dollár) támogatást kínált fel egy Budapesten kívüli sajtóorgánum megteremtéséhez, hogy segítse a magyarországi sajtószabadságot és ellensúlyozza a nem régiben kialakult helyzetet, a vidéki sajtóorgánumok kormányközeli kezekbe kerülését. ... Kiakadtak az oligarchák, Orbánt borogatni kellett, Szijjártó meg azonnal pattogni kezdett és bekérette az amerikai ügyvivőt. (Gondolom ettől "bekéretéstől" halálra rémülhettek a Fehér Házban.)  De viccet félretéve: kíváncsian várjuk, hogy  a Fidesz-vezérkarban hogyan fogják ezt az amerikai lépést a Soros nyakába varrni azzal, hogy az USA külügy-minisztere is Soros György zsebében van. Valószínűleg, már serényen dolgozik ezen egy kreatív csapat. Nincs könnyű dolguk.)

Az amerikai döntés komoly pofon a NER és Orbánék számára, hiszen még az egybites Fidesz-szavazó-droidok is felfogják: itt bizony a Trump-adminisztráció szembefordulásáról van szó. Hiába szurkoltak tehát Trump győzelméért, valójában még az öreg Donald sem nézi jó szemmel azt, ami itt folyik. (Maradt a Fidesz-külpolitika számára a régi haveri kör: Azerbajdzsán, Kazahsztán, Irán és a többi keleti diktatúra.) Kínos az egész és meglehetősen elgondolkodtató is. Már azoknak, akik nem rettennek vissza az önálló gondolkodás "nyűgétől". A többieknek készül már a magyarázat a kreatív csapattól. 

 

***

255 komment

Elválasztható e egymástól egy értékes életmű és a felszínre kerülő botrányos múlt?

2017. november 05. 13:32 - Morpheus.

A kérdés napjainkban vetődik fel, amikor - külföldön és idehaza - egyre több színészről, producerről, rendezőről derül ki botrányokkal "tarkított" múltja. 2017 október elején Harvey Weinstein sokszorosan elismert és díjazott amerikai producerről derült ki, hogy számtalan nő ellen követett el szexuális zaklatást, majd ugyancsak Amerikában Kevin Spacey és Dustin Hoffman kétszeres Oscar-díjas színész került hasonló cipőbe, nem beszélve Brett Ratner rendező és Jeremy Piven színész mostanában felszínre kerülő hasonló ügyeiről. Idehaza tavaly áprilisban Kiss László úszóedző 55 évvel korábbi erőszakolási ügye háborította fel a közvéleményt, majd idén októberben Sárosdi Lilla kitűnő színésznő robbantott ki egy botrányt (október 19-én), melyben egy 23 évvel korábbi esetre visszanyúlva szexuális zaklatással vádolta meg Marton László elismert rendezőt. (Ez utóbbi ügyről egy korábbi posztunkban írtuk meg véleményünket.)

A "metoo mozgalom" 2017 őszén kétségtelenül szárnyra kapott kis hazánkban és már szinte naponta állnak elő hölgyek, lányok, asszonyok korábbi (néha évtizedekre visszanyúló) zaklatási ügyeikkel, melyek az egyszerű fenékre csapástól és szóbeli ajánlattételtől a tettlegességig fajulóan mutatnak széles skálát. A megvádoltak többnyire hallgatnak, vagy félrebeszélő nyilatkozatokat tesznek, megkerülve a valódi bocsánatkérés kellemetlenségeit. Ugyanakkor közben karrierek dőlnek be és a korábban tiszteletet, elismerést, megbecsülést évtizedek munkájával elért életművek percek alatt válnak semmissé. 

Felmerül a kérdés: elválasztható egymástól egy komoly életmű - több tucat nagyszerű rendezés és/vagy színészi játék, rengeteg eredmény, kitüntetés - és egy hirtelen napvilágra kerülő tett? Amikor kipattan egy felháborító eset, akkor valójában a tettet ítéljük el, vagy az azt elkövető embert? Lehet értékelnünk és szeretnünk egy olyan ember műveit - darabjait, képeit, írásait vagy alakításait - akiről egy számunkra elfogadhatatlan dolog derül ki? (Nem idevéve természetesen az erőszakolási ügyeket, melyekre soha nem lehet semmiféle bocsánat.)

A válasz nagyon szubjektív (ezért is vagyunk kíváncsiak a többség véleményére, a posztunk végén megtalálható szavazási lehetőség révén). Két körülményt - pro és kontra - figyelembe kellene vennünk: az egyik, hogy világunk nem fekete vagy fehér, nincsenek hibátlan emberek, mint ahogyan még a legrosszabbakban is van valami jó, a megbocsátás pedig keresztényi erény. "Erősebb, aki megbocsát, mint aki őrzi a sérelmeit, és erősebb, aki jóvátesz, mint aki csak megbotlik." /Raduan Nassar/ Az érték pedig akkor is érték marad, ha körülményei nem hibátlanok. Egy gyönyörű vers, egy meghatóan szívhez szóló darab, egy csodálatos színészi játék a pillanatnak szól és ha visszhangot ver bennünk elérte célját, nem kell feltétlenül kutatnunk teremtőjének múltját.

A másik körülmény: a művészet hitelesen csak az emberen átszűrődve tud megjelenni. Így ha az ember olyan - amilyen, a "csalás" tetten érhetővé válik: tehát vagy hamis amit látunk, vagy igaz, de akkor bűne volt csupán botlás. És most nézzük, ki hogyan gondolkodik a témáról:

***

54 komment

A jobb és bal oldal hagyományai Magyarországon

2017. november 03. 12:14 - Morpheus.

A hagyományos politikai oldalak értelmezése nem ugyanaz Európában és Magyarországon, sőt sokak szerint az egész allocatio értelmetlen, hiszen már egyáltalán nincsenek politikai "térfelek". Ha azonban mégis látni szeretnénk, hogy történelmünkben milyen politikai hagyományok fordultak elő jellemzőbb módon, előbb tisztázni érdemes az egyetemleges és hazai értelmezéseket. Nézzük előbb az európai felfogást. 

jobb_bal_ideologiak.jpg

A kontinens többségi értelmezése szerint baloldali ideológiák nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására, az általános (szociális) jogok biztosítására (a pusztán személyes, magán érdekek ellenében), a "gondoskodó állam" eszményére (a nagyobb állami szerepvállalás révén), és a jogkiterjesztő, azaz minden marginális társadalmi rétegnek azonos lehetőségeket biztosító politizálásra (a munkához-, oktatáshoz-, egészségügyi ellátáshoz-, emberhez méltó életkörülményekhez való joggal való törődésre) miközben inkább kozmopolita, mint nemzeti látásmód mentén tekintenek a világra, nyitottabb viszonyulást mutatva az integrációs szervezetek felé. Az európai értelembe vett baloldal egy meglehetősen széles politikai spektrum, melyen a szélsőbaloldali anarchizmustól a kommunizmus soha meg nem valósított elméletén és a szocializmus kudarcot vallott próbáját át egészen a szociáldemokrácia működőképes modelljéig megtalálható több ideológia is. 

Mindezzel szemben az európai értelembe vett jobboldaliság a hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalom-felfogás jellemzi, a gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti, a szabad-piacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására építve és elfogadva a nagyobb társadalmi különbségeket, miközben nem az állami segítségre akar támaszkodni és a magántulajdon elsőbbségét illetve az egyén felelősségét vallja, egy sokkal inkább nemzeti, mint kozmopolita viszonyulást preferálva. A jobboldaliság is egy széles politikai skálát takar, melyen a szélsőjobbtól a konzervativizmuson át a nacionalista populizmusig és a konzervatív liberalizmusig több ideológia is megtalálható. 

ideologia_abra.jpg

Az európai liberalizmus ideológiája az említett jobb - bal tengely mentén nem helyezhető el egyértelműen, hiszen részben az egyik, részben a másik oldalon található meg. Mindez azonban némileg torzul a magyarországi értelmezésben, ahol a liberális politizálást folytató szervezetek inkább a baloldalt "erősítik" és maga a baloldaliság illetve jobboldaliság is több elemében keveredik. A baloldalinak mondott pártok több tekintetben is jobboldali elemeket tűznek zászlajukra és a jobbos szervezetek is nagyon sok baloldali intézkedést valósítanak meg. 

A fő kérdés - és posztunk témája (a kifejezések jelentésének tisztázásán túl) - azonban az, hogy az európai értelmezésben vett jobb és baloldali ideológiák milyen arányban voltak képviseltetve történelmünkben? 

A baloldali ideológiákhoz tartozó szociáldemokrácia "startpisztolya" 1880 -ban dörrent el, amikor Frankel Leó vezetésével megalakult a Magyarországi Általános Munkáspárt. Ez volt az első magyar baloldali szervezet, hazánk történelmében. Aztán alig 10 évvel később, 1890 december 7-én a szervezet átalakult és létrejött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, mely hosszabb életűnek bizonyult. A magyar szocdemek elsősorban az akkoriban erősödő munkásságot képviselték, az ő helyzetükön igyekeztek javítani. Sztrájkok, tüntetések, tömeges megmozdulások kísérték az MSZDP működését. (Nevezetes volt 1912 május 23 -án a "vérvörös csütörtök", amikor 100 ezer munkás követelt magának választójogot, de a hatalom véresen verte le tüntetésüket. Hat halálos áldozattal járt az oszlatás.)

Az első, nevében is kommunista párt  1918 november 24-én jött létre, ez volt a Kun Béla vezette Kommunisták Magyarországi Pártja, mely 1919 március 21-én puccsszerűen át tudta venni a hatalmat. (Ez volt a 133 napig tartó Tanácsköztársaság) Ezen időszakban már a baloldali nézetek egyre inkább az 1922 -ben létrejövő Szovjetunió ideológiáját kezdték jelenteni, és a marxista osztályharc elv eluralta az eredeti értékrendet. Az ellenforradalom és Horthy-korszak a kommunisták betiltását hozta, azonban 1945 -ben, a második világháború végén a szovjet csapatok Magyarországra érkezésével, a kommunizmus újra betette lábát hazánkba és itt is maradt majd fél évszázadon keresztül, egészen az 1989 -es rendszerváltásig. A korszak egyértelmű diktatúra volt, melyet előbb Rákosi, majd felpuhult változatában Kádár vezetett. Egypártrendszer, kommunista elnyomással, melyet 1956 -ben sikertelenül próbáltunk lerázni. 

A magyar politikai jobb oldal "gyökerei" a dualizmus 1867 és 1918 évek közti időszakáig vezetnek, amikor a Tiszák -  azaz Tisza Kálmán, majd fia, Tisza István - vezették hazánkat a konzervativizmus ideológiái mentén. A nemzeti-konzervatív felfogás erős táptalajra lelt Magyarországon. Bár az első világháború utáni zűrzavarban rövid időre megjelent a baloldaliság - előbb a 3-4 hónapig hatalmat szerző, balos színezetű polgári rendszer (Károlyi Mihály vezette őszirózsás forradalom révén), majd a "tisztán" kommunista Tanácsköztársaság (Kun Béla 133 napja) - mindez átmenetinek bizonyult és az ellenforradalommal, Horthy Miklós újabb nemzeti-konzervatív rendszert vezetett be, mely 1920 -tól egészen a második világháborúig működőképes maradt. A kommunistákat betiltották (rend törvény), a legfelső vezetés az arisztokrácia kezébe került, hazánkat grófok vezették (Teleki, Bethlen, Károlyi Gyula), jelentőséget kaptak a különböző címek, mint a "vitéz" és fontossá vált a "kegyelmes, méltóságos, nagyságos" megszólítás. Aztán a második világháború a szovjet megszállási övezetbe sodorta hazánkat és a 2. ukrán fronttal újra megjelent nálunk a kommunizmus. Az átmenet időszakában (1946-1949) a nép még szovjet nyomásra is a jobboldalt választotta (1945 -ös és 1947 -es választások) mikor a kisgazdákra voksolt. Sztálin és Rákosi csak hatalmi trükkök és kényszer segítségével tudta a magyarságot a kommunizmus útjára kényszeríteni. Ez a kényszer aztán 1989-ig tartotta fogságában országunkat.

mszdp_tiszakalman.jpg

A magyar bal és jobboldal első alakjai: Engelmann Pál (MSZDP alapító, 1890) és Tisza Kálmán, magyar miniszterelnök (1875-1890)

Összefoglalva, kiemelendő: a baloldaliság Magyarországon túlnyomó többségében csak diktatúráék képében tudott megjelenni, az 1890 és 1918 közti rövid átmenetet kivéve, amikor megerősödtek a balos szervezetek és 1918 őszétől 1919 tavaszáig Károlyi Mihály révén egy alig 4 hónapos időszakra polgári-baloldali rendszert létesülhetett. Ugyanakkor a jobboldal meglehetősen komoly múltra tekint vissza és 1875 -től 1945 -ig - kis megszakítással - 70 évnyi működőképességet tud felmutatni. (Az 1875 -ös, Tisza Kálmán nevével "fémjelezte" jobboldali kezdet talán vitatható, de korábbra azért nem tenném, mert előtte a politikai ideológiák elsősorban az Ausztriához fűződő közjogi helyzet függvényében identifikálódtak.)

Napjainkra a baloldal életéért, fennmaradásáért küzd Magyarországon, míg a jobboldal - főként a nemzeti konzervativizmus (mely erős populista vonásokkal és baloldali elemekkel, sajátos hibridizációban jelenik meg) - újabb virágkorát éli. A friss, októberi közvélemény-kutatások szerint, a biztos pártválasztók fele (52%) nemzeti-populista, 15% nemzeti-radikális (Jobbikos) és 33% valamilyen baloldali kis-pártot támogat. A jelentős jobboldali túlsúly sajátos történelmi múltja, érdekes megvilágításba helyezi jelen korunk politikai folyamatait. 

 

***

6 komment

A Kennedy-merénylet 10+1 legfontosabb aspektusa

2017. október 28. 12:30 - Morpheus.

Létezik a hivatalos verzió 1964 szeptembere óta, amikor Earl Warren főbíró átadta 10 hónapnyi nyomozást követően jelentését Lyndon B. Johnson elnöknek, majd valamivel később azt majdnem teljes egészében nyilvánosságra hozták (megküldve a városi könyvtáraknak). 

kennedy.jpg

Az összesen 889 oldalas anyag legfontosabb végkövetkeztetése, így hangzik:

John Fitzgerald Kennedy, amerikai elnököt 1963 november 22 -én 12 óra 30 perckor Dallasban egy magányos merénylő, bizonyos Lee Harvey Oswald ölte meg, akinek életét két nappal később egy szintén magányos gyilkos, Jacob Leon Rubinstein (Jack Ruby) oltotta ki. Összeesküvés nem történt.

Ez a hivatalos verzió, melyet az elmúlt fél évszázadban senkinek nem sikerült megdöntenie, csupán különböző összeesküvés elméletek láttak napvilágot. Ezek közt szerepelt olyan, hogy Fidel Castro ölette meg Kennedyt, Hruscsov döntött az elnök haláláról, az amerikai maffia intéztette el, saját testőrei-sofőrje ölte meg és végül: a CIA és az FBI, Johnsonnal összefogva küldték ellene a merénylőket. Sajnos azonban egyik elképzelés sem tudott megfelelő bizonyítékokat felsorakoztatni. Ennek egyik oka az volt, hogy a CIA tekintélyes mennyiségű iratanyagot semmisített meg a merényletet követő napokban-hetekben és hónapokban, illetve ugyancsak rengeteg aktát titkosítottak. Most azonban ezen irathalmaz egy része hozzáférhetővé vált, egy kisebb része pedig vizsgálat alá került. De nézzük mi az egész merénylet 10 legfontosabb aspektusa?

1. John Fitzgerald Kennedy, az USA 35. elnöke olyan bel-, és külpolitikát folytatott 1961 és 1963 között, mely nagyon komoly érdekeket sértett mind az amerikai hadsereg, mind a CIA, mind az FBI, mind pedig a gazdaság (pl. bankjegy kibocsátás) és az amerikai szervezett alvilág köreit illetően.

2. A merénylet idejére, vagyis 1963 -ra Kennedyvel szembefordult már szinte minden jelentősebb amerikai szervezet, melyek közül legfőbb politikai ellenfelei a hidegháborút pártoló csoportok és hivatalok lettek (pl. az átszervezésre "ítélt CIA) és azok a körök, melyek a nemzetközi elhidegülésben és a vietnami háború elmélyítésében voltak érdekeltek. 

3. A merénylet napján az elnök biztonságáért felelős szervezetek szakmai hibák sokaságát vétették, mely hibák nehezen választhatóak el az akkoriban szinte köztudott Kennedy - Hoover viszálytól. Az elnök ugyanis félhivatalosan már kilátásba helyezte az 1935 óta FBI igazgatóként tevékenykedő John Edgar Hoover elbocsátását.

4. A merénylet "tettesét", a 24 éves Lee Harvey Oswaldot lövései leadását követő 82. percben fogták el (!) mely időpontot követően gyilkos fegyvere, indítéka, múltja sőt minden motivációja is "készen állt" a nyilvános leleplezésre, így szinte nyomozás nélkül, azonnal meg is oldódott minden rejtély a gyilkossággal kapcsolatban. Ez a gyorsaság rekordnak számít és szinte a hihetőség határát súrolta már 1963 -ban is.

5. Oswald alapos kihallgatása 48 órát késett, mely idő éppen elég volt örök időkre való elhallgattatására, hiszen Jack Ruby november 24 -én lelőtte őt a dallasi rendőrség alagsorában, a sajtó és a rendőrség képviselői előtt.

6. Az Oswald elleni merénylet 70 felfegyverzett rendőr előtt történt, amikor Jack Ruby töltött pisztollyal (!) tudott karnyújtásnyi közelségbe kerülni áldozatához. Ilyen esetre - az őrzés és rendőri biztosítás ilyen szintű hanyagságára - nem akadt példa sem a merénylet előtti, sem az azt követő évtizedekben.

7. Példátlan nyomozási hibák, furcsaságok és mulasztások kísérték a merénylet utáni felderítést: eltűnt a boncolási jegyzőkönyv, figyelmen kívül hagytak szemtanúi vallomásokat (melyek nem három lövésről szóltak, hanem 6-ról vagy többről), más fegyver került elő, mint amiről a legelső helyszínre érkező rendőrök beszéltek, és nem végeztek kellően alapos helyszínelést sem.

8. Megdöbbentő, hogy a merényletet követő években menyi tanú halálozott el, azok köréből, akik vallomásaikban a "nem a hivatalos verziót" erősítették. Először is maga Oswald az állítólagos merénylő hunyt el 48 órán belül, aztán 3 éven belül a Garison nyomozás két kulcsembere, Guy Banister és Davis Ferrie, illetve maga Jack Ruby is a börtönben (még 1967-ben). De sorra elhaláloztak a háromnál több lövésről valló tanúk is.

9. Több mint furcsa, hogy a merényletet kivizsgáló Warren-bizottság legfőbb kulcsemberének azt a Allen Welsh Dullest választották, akit maga Kennedy váltott le két évvel korábban. Dulles nyilvánvaló politika ellenfele volt Kennedynek, mert nem pártolta a CIA gyökeres átszervezését, melyre biztosan sor került volna, ha Kennedy életben marad. Ugyancsak érdekes, hogy az USA másik nagy-hatalmú és befolyásos hivatalnoka, John Edgar Hoover - aki a 3. pontban említett módon, szintén Kennedyvel szemben helyezkedett el, és leváltásra várt - oroszlánrészt vállalt a nyomozásokban. Így két olyan ember intézte a merénylet felderítését, akik az áldozat ellenfelei, halálának haszonélvezői voltak. Ilyen körülmények között enyhén szólva nem tételezhető fel egy objektív, tényszerű vizsgálat. 

10. A merényletet követő 24 órában számtalan bizonyíték tűnt el, nagyon sok akta lett átszerkesztve és titkosítva. A mai napig vannak dokumentumok zárolás alatt, melyek bevallottan csak "átszerkesztést" (meghamisítást) követően kerülhetnek nyilvánosságra. Márpedig ilyesmire CSAK akkor lehet szükség, ha a hatalomnak rejtegetni valója van. 

10+1. Kennedy halálával a korábbi óvatos, megegyezésre törekedő amerikai külpolitika irányt váltott: Johnson alatt a Vietnamban harcoló amerikai katonák számát sokszorosára emelték, a hidegháború intenzívebben folytatódott, a maffiát békén hagyták, a bankjegy kibocsátás megmaradt a FED (Federal Reserve System) kezében és a CIA átszervezésére sem került sor, a hadianyag-megrendelések, pedig akadálytalanul zajlottak a fegyvergyárosok felé.

Összegzésként érdemes megjegyezni: a Kennedy-merénylet hivatalos magyarázatát soha nem fogadta el az emberek többsége, annyira ellentmond a logikának és annyira sok körülötte a furcsa rejtély. Ezek pedig ma sem csökkennek.

 

153 komment

A Sárosdi Lilla - Marton László ügy margójára

2017. október 27. 16:54 - Morpheus.

Sárosdi Lilla színésznő hosszú hallgatás után a napokban kitálalt egy szexuális zaklatási ügyről, mely vele esett meg 23 évvel ezelőtt, amikor Marton László rendező visszaélve kiszolgáltatott helyzetével - mely fiatal korából és a színház-világban elfoglalt pályakezdő státuszából adódott - molesztálta őt. (A "kitálalás" október 14-én történt név nélkül, majd 19-én a "tettes" megnevezésével.)

A színházban és a rendező autójában elkövetett perverz szituációk után a művésznő hallgatásba burkolózott és csak barátainak, illetve később férjének mesélt az ügyről. Aztán egyszer csak változott a helyzet: Sárosdi Lilla olvasott az amerikai Harvey Weinstein ügyről (szintén molesztálási botrány a hírneves amerikai producer zaklatásairól) és egy alkalommal találkozott Marton Lászlóval a körúton. A két dolog plusz az, hogy elmondása szerint nem bírta már magában tartani az egész esetet arra ösztönözte a művésznőt, hogy nyilvánosan elmesélje az egész világnak, mi történt vele 23 évvel korábban. Martont megvádolta, kitálalt, vagyis részletesen elmesélte sztoriját. Válaszul felbolydult az egész hazai művészvilág és további 9 hölgy jelentkezett azzal, hogy őket is érték kisebb-nagyobb szexuális visszaélések, Marton részéről. Az országos botránnyá dagadt történet csúcspontján (nevének első megemlítése után 7 nappal) Marton László nyilvánosan kért bocsánatot

" ... vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket. ... bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. ..."

Nagyjából most ítt tartunk és ennyi mondható el az egész botrányról tényszerűen. És most nézzük, mi a probléma a történettel. 

Az első, ami felötlik a legtöbb emberben, hogy igaz e az, amit a művésznő előadott és ha igen, akkor valóban úgy történt e minden, ahogyan ő állítja. Mert ne felejtsük el: eddig csak egyetlen verziót hallottunk, mégpedig Sárosdi Lilla verzióját. Marton ugyan bocsánatot kért, de nem azért, amit a színésznő elmondott. Általánosságban fogalmazott és "közeledésnek" illetve "megsértésnek" nevezte az esetet, nem azt írta, hogy 23 évvel ezelőtt arra kérte az akkoriban 18 éves lányt, hogy pippantsa le illetve hogy kényeztesse a kezével egy próbán és EZÉRT kérne most bocsánatot. 

A második gond: a viktimológia. Vagyis: mennyiben VALÓDI áldozat Sárosdi Lilla. Mert igenis helye van ennek a kérdésnek. Tegyük hát fel bátran. Ha ugyanis a próbán a rendező mellé ült (privát párost alkotva egy üres székekkel teli nézőtéren), ha bátorította a rendező szexuális kezdeményezéseit, ha évődött vele, ha elsőre készségesen megtette amit kért, ha beszállt az autójába, ha ott is mindenben szolgálatkész volt, akkor bizony a legtöbb ember szemében nagyon nehezen tud ártatlan és vétlen áldozatnak tűnni. (És itt újra utalnék rá: nem ismerjük a másik fél verzióját az ilyen részleteket illetően, így tehát nem zárható ki a lájtos flört esete és a bátorítás sem.) Amellett emberek nem hülyék és nem lehet mindent beadni nekik. A legtöbben képesek vagyunk a józan, gyakorlatias gondolkodásra és nem rózsaszín ködben élünk. A 18 éves leányzó simán leállíthatta volna a rendezőt a legelső próbálkozásánál, mikor a kezét először húzta a sliccéhez. Egy hangos szó, mely odavonja a próbán dolgozók tekintetét (vagy egy csattanó pofon) olyan szégyenhelyzetbe hozta volna a rendezőt, hogy alig győzte volna a pironkodást és eszébe sem jutott volna újra próbálkozni. Mert ne feledjük: az ilyen szitukban a kezdeményező fél is nagyon sokat veszíthet. Például a hírnevét, a becsületét, az állását, a családját, a tekintélyét. Hogy a lány félt? Mi a jóistentől? Nem volt alkalmazott a színháznál, nem rúghatták ki és azt is kétlem, hogy Marton egy maffiafőnök hatalmával üldözhette volna  a leányzót a fél országon keresztül, csak mert nem akarta megfogni a nemi szervét. 

A harmadik probléma, hogy miért várt a színésznő 23 évet a zaklatási ügy feltárásával? Ha akkor frissiben nem állította le a rendezőt és az eset(ek) utáni napokban sem jelentette fel, miért nem fordult a rendőrséghez pár évvel később? Akkor is félt? Marton László a magyar Don Corleone lenne? De ha mondjuk a pályán való érvényesülése miatt nem szeretett volna egy nagy hírnevű szakembert ellenségévé tenni, miért jött akkor elő az egésszel 23 év után? Az amerikai botrány miatt? Vagy azért, mert látta az utcán? Addig nem látta sehol? Egy pályán dolgoznak, ugyanabban a városban, miközben Marton közismert ember (aki még kitüntetést is átvett nem régiben, nyilvánosan) és mégis meglepte a látványa? Valahogy nem áll össze, ha józanul nézzük. 

Végül egy észrevétel: a szexuális zaklatás gusztustalan, perverz dolog, csak úgy, mint a hatalommal való visszaélés, DE leállítható, kivédhető, megelőzhető. Nem mindig van így, de az esetek nagy részében igen. Ebben a konkrét ügyben egyértelműen érződik, hogy a 23 évvel ezelőtti leányzó naivan, és indokolatlan illetve meglepő visszahúzódással szerepelt a történetben. Jó volna ARRÓL is beszélni - és a fiatal színésznő "palántákat" arra is felkészíteni - hogy nem akarat nélküli tárgyak, hanem önálló személyiségek, jogokkal, határozottsággal, amit NE áldozzanak be a karrierért, az érvényesülésért és egy "nagy ember" előtti hajbókolásért.

Záró gondolat: a tisztelet, a szakmai tekintély elismerése, a csodálat abban a pillanatban meg KELL hogy szűnjön, amikor az illető, akit bálványozunk, arra méltatlanná válik. 

14 komment

A KFC ügy margójára

2017. október 18. 22:23 - Morpheus.

Nagy port kavart, óriási felháborodást keltett és sokakat foglalkoztatott az eset, ami október 15 -én, vasárnap este történt egy fővárosi KFC gyorsétteremben, amikor egy biztonsági őr brutálisan megvert egy újságírót, amiért az akadékoskodni merészelt (jogosan) a kiszolgálással kapcsolatban és a panaszkönyvet kérte. Az eset egészen megdöbbentő volt, de a reakciók még érdekesebben alakultak:

  • 1.) A közvélemény felfigyelt és felháborodott az eseten
  • 2.) A felelősökkel szemben pár órán belül intézkedett a KFC

Mindkettőt jó hírnek lehet tekintenünk, mivel azt jelzi, hogy egyrészt a magyar társadalom apátiája, közönye és közömbössége még mindig nem érte el azt a mélypontot, amelyet egy ilyen felháborító ügy ne tudna áttörni, másrészt a nagy multikban még megvannak azok a helyes mechanizmusok, melyek azonnali intézkedésre ösztönzik vezetőiket. 

Ugyanakkor az eset azt is jelzi, hogy mérhetetlen agresszió, frusztráció és rideg érzéketlenség van az emberek egy részében. Jelen volt ez az érzéketlenség abban a gyors-éttermi vezetőben, aki képes volt pofátlanul egy szál A4 -es papírt nyomni egy reklamáló vendég kezébe (panaszkönyv helyett), majd kidobatni egy őrrel, jelen volt abban az őrben, aki azt hitte mindezt megteheti egy embertársával szemben és jelen volt az egész esetet végignéző -- és rendőrt nem hívó -- szemlélődőkben is, akik közömbösen tekintettek az egész cirkuszra. 

A legtöbb ember, aki megismerte Szabó Zoltán újságíró esetét elgondolkodott azon, hogy ő vajon mit tett volna hasonló estben? Egyáltalán mi a helyes magatartás ilyenkor? Mit lehet tenni? Mit csinálnánk, ha főszereplői vagy szemtanúi lennénk egy ilyen esetnek? Ha az orrunk előtt zajlana közbelépnénk? Hívnánk rendőrt, vagy valami segítséget? Kihez lehetne egyáltalán fordulni? stb, stb. Ami engem illet: én biztosan nem tudtam volna megállni, hogy ne lépjek közbe, ha szemtanúként vagyok jelen (természetesen a sértett újságírónak segítve). De ha az eset éppen velem történik meg és mondjuk rám emelne kezet egy biztonsági őr (bármilyen okból is), ... bizony nagyon feladná a leckét, hogy miként reagálnék rá. Ha valaki megüt bennünket, az rendőrségi ügy (bármennyire is biztonsági őr teszi ezt, aki mellesleg egy újjal sem nyúlhat senkihez), ha pedig egy kereskedelmi egység méltatlanságot követ el velünk, mint vásárlókkal szemben, az jogi és fogyasztóvédelmi kérdés. Mindkét esetben van tehát kihez fordulni, ... DE ... akkor és ott, emberi méltóságunkban megalázva mindez egyáltalán nem segít rajtunk. Az az éttermi vezető, aki így lép fel egy vevővel szemben, soha a büdös életben nem szabad, hogy többet kereskedelemmel foglalkozzon. De tovább megyek: emberekkel sem szabadna többé foglalkoznia soha. Az agresszív biztonsági őr a kisebb vétkes, de nyilván vele szemben is kemény eljárás szükséges.

Egy biztos: az egész történet egyszerre szomorú, aggasztó, felháborító és visszataszító. Hihetetlen, hogy a mai magyar társadalomban mekkora feszültségek halmozódnak fel és hogy ezt mennyire veszélyes tovább gerjeszteni bármivel is. Pedig valójában ez történik: nap mint nap hergelik az embereket egymás ellen, utáljuk a tüntetőket, a tanárokat, a másik politikai oldal tagjait, a Soros-ügynököket, a migránsokat, az idegeneket, a cigányokat, a másságukat felvállalókat, a tőlünk különbözőket. Az elfogadás, a tolerancia eltűnt, vagy csak nyomokban vehető észre. Nincs türelem, nincs emberszeretet és nincs megértés sem. Persze nem okolható ezért önmagában senki és semmi. Nem hibáztatható a miniszterelnök, nem hibáztatható az örökös ellenségeket kereső kormányzati retorika, sem a kirekesztő berendezkedés, vagy a kevés fizetésért folyton güriző, agyonhajszolt, rohanó és csak szűkösen boldoguló társadalom. Így együtt az egész viszont igen. Ez most egy ilyen világ körülöttünk.

Hogy a KFC -ben vasárnap megtörtént eset miként zajlott volna mondjuk egy skandináv országban? Kábé úgy, hogy az éttermi vezető kijön és megbeszéli az egészet a tiltakozó vendéggel, akinek teljesítik kérését, majd megnyugodva kezet fognak és távoznak; mindenki a dolgára, a vezető vissza az irodájába, az újságíró pedig az otthonába (vagy ahová indult).

Komoly jelzés-értéke van annak, hogy a sztori magyar változata -- vagyis maga a valóság -- mennyire szürreálisan és a normálistól eltérően történt. Szégyen az egész és nem csak a sztori főszereplői számára.

 

303 komment

A mai Magyarország 3 legnagyobb problémája

2017. október 14. 00:02 - Morpheus.

A választások közeledtével elég sok minden kerül majd fókusz alá a magyar közbeszédben, sőt biztosak lehetünk abban, hogy a pártok illetve az ellenzéki média is temérdek témát tűznek majd zászlajukra, ám a legfontosabb kérdések eldöntésében, illetve a prioritások és legsúlyosabb problémák felsorolásában már nagyon eltérőek lesznek az álláspontok. Persze akadnak olyanok is, akik szerint minden a lehető legnagyobb rendben van ebben az országban és a fél világ bennünket irigyel vagy csodál, de nekik azt üzenjük: itt hagyják félbe a poszt olvasását, mert  a felvetésre kerülő problémáknak nem ők a "célközönségei". Akik maradnak, azoknak három felvetést tennénk és a poszt végén egy szavazási lehetőséget, hogy ők is véleményt nyilvánítsanak. De miről is? Arról, hogy mi ma Magyarország három legnagyobb problémája? Szerintünk egyértelmű a válasz:

1.) Korrupció és oligarcha rendszer. Tönkreteszi erőforrásainkat, társadalmi igazságtalanságot teremt, eltékozolja javainkat, devalválja értékrendünket és a régió legutolsó helyére penderíti országunkat a hihetetlen méretű korrupció illetve a legfelső körök által élvezett pozitív megkülönböztetés (igazságtalan "verseny-előny") szinte minden területen. Sajnos nagyon durva az, ami folyik és egyre nehezebben intézhető el olyan lózungokkal, mint " ... a másik oldalon is loptak", vagy "így legalább magyar kezekbe kerül, amit eltesznek" ... stb.

2.) Második helyre kerül a hűbéri alapon működő, befektetés-, és vállalkozás ellenes gazdaságpolitika illetve pénzügyi szabályozás. Sajnos manapság sem a vállalkozni akarók, sem a kintről érkező befektetők, sem az európai béreket akaró (vagy legalább azt megközelítő fizetésre vágyó) dolgozók nem szeretnek Magyarországon belefogni semmibe, mert az egész gazdasági környezet, pályázati rendszer, törvényi háttér ... stb erős "ellenszelet" biztosít mindenkinek. Ezért megy el a többség és ezért nem jönnek komolyabb számban befektetők sem. 

3.) Egészségügy. Egy szó, melyet úgy kerül minden politikai rendszer, mint ördög a tömjénfüstöt. De mondhatnám harmadik helyen az oktatást is, csak éppen az még nem égett úgy a körmünkre, mint kórházaink állapota, a rossz felszereltség (és műszerezettség), az alacsony bérek, a hosszú várólisták és a durva orvoshiány. Az oktatás jelenlegi helyzetének - a megkötött kezű tanároknak, az értelmetlen oktatási törvényeknek, a közismereti tárgyakat visszaszorító döntéseknek, egyetem bezárásnak -  a káros hatásai később fognak megjelenni. Az egészségügy viszont már most tarthatatlan és katasztrofális állapotban van. A legnagyobb baj az, hogy a terület minden problémája folyamatosan a szőnyeg alá van söpörve. Pedig elkerülhetetlen egyszer majd az egész kártyavár bedőlése. Eddig is csak azért nem következett be, mert az egészségügyben dolgozók a végsőkig kitartanak. De nem tudni meddig.

Három problémakör, három terület, ahol óriási gondok vannak. EZEKKEL kellene foglalkoznia a pártoknak és a választáson való megmérettetésre készülő politikusoknak. Nyilván a három legnagyobb gond után temérdek sorolható még fel, a legalsó 1-2 millió ember helyzetétől, a gyermekéhezésen és torz bérrendszeren keresztül az antidemokratikus államműködésig és szociális ágazatok válságáig, illetve EU ellenes külpolitikáig. A mi 12-es listánk így nézne ki:

  1. Óriási korrupció
  2. Rossz gazdaságirányítás
  3. Az egészségügy katasztrofális helyzete
  4. Antidemokratikus államműködés és törvényalkotás
  5. Az oktatás katasztrofális helyzete
  6. Torz bérrendszer
  7. Romló közerkölcsök
  8. EU ellenes kormányzati kommunikáció
  9. A sajtószabadság helyzete
  10. A rossz szociálpolitika
  11. A gyermekéhezés 
  12. A tömegessé váló szegénység és nyomor

De nézzük, olvasóink hogyan látják? A tizenkét említett terület közül (+ a kisebbségekkel kapcsolatos helyzet) vajon melyiket találja legsúlyosabbnak látogatóink többsége? Mi is kíváncsiak vagyunk. Íme:

 

195 komment

Négy különböző valóság a mai Magyarországon

2017. október 08. 12:50 - Morpheus.

Ha az ember odafigyelve követi nyomon a különböző kormánypárti, ellenzéki és független megszólalásokat, illetve szán időt arra is, hogy a saját maga által tapasztaltakat analizáló szemmel értékelje, akkor könnyen ráébredhet arra, hogy hazánkban legalább négy valóság létezik. Négy olyan világ, melyről bizonyos emberek szentül hiszik, hogy olyan, amilyennek elképzelik; de persze mind nagyon más.

Az első "valóság" az, ami a vezető politikusok, miniszterek, államtitkárok fejében létezik és amiről meggyőződéssel vallják, hogy egy fejlődést mutató, igazságosan működő, sőt haladó világ. Egy olyan valóság, melyben az emberek pontosan megértik vezetőik szándékait, melyben szeretet övezi a döntéshozó politikusokat, és amelyben 10 ember közül 8 tökéletesen egyetért a legfontosabb törvényekkel illetve rendeletekkel. A "jó magyarok" és "rossz magyarok" ellentéte minimum nyolc a kettőhöz arányban az előbbiek javára arat diadalt, vagyis a nép 80% -a "jó magyarként" viselkedve, hazafias tűzben követi a legfelsőbb vezetőjét. Eközben léteznek a kisebbségben lévő "rossz magyarok" és a külföldön működő, szintén kisebbségben lévő "ellenségek" (EU vezetők, Soros-ügynökök) akik összejátszva az előző csoporttal állandóan fenyegetik a kivívott óriási sikereket. Egyszerű és ugyanakkor infantilisen naiv világkép ez, mely nagyon könnyen interpretálható, ha valaki belekerül abba a bizonyos legfelsőbb körbe és csupán a Budán álló száz milliós villája, illetve munkahelye és külföldi nyaralója közti "háromszögben" mozog.

A második valóság az, ami a rendszer megdöntésére vállalkozó ellenzéki politikusok fejében él az őket körülvevő világról. Ez furcsa módon hasonló az előzőhöz, valamivel szerényebb anyagi körülményekkel, de hasonlóan torz percepciókkal és tökéletes inverzeként az előző világképnek. Ebben a valóságban a nép egy diktatúra rabigájában szenved, mindenben korlátozva, félelemben, miközben napi szinten retteg a represszív rezsim túlkapásaitól. Mindenhol hanyatlás, kudarc, nyomor, igazságtalanság és elnyomás érezhető és teljes mértékben élhetetlen az ország. Ebben a szellemi szürkületben pedig csakis az ellenzék vezetői tartanak lámpást az emberek feje fölé, akik természetesen követik őket mindenhová. Akik meg nem így tesznek, azok csakis a félelem miatt maradnak passzívak. Az előző világképhez hasonlóan ez is egy torzított látásmód és nincs sok köze az igazi valósághoz (ami majd a negyedik sorszámú lesz listánkon).

Harmadik valóság a legfelső 20% valósága, melybe a legjobb körülmények közt élők tartoznak, azok, akik valahol a havi 500-600 ezres nettó fizetések felett kapnak kézhez (vagy szereznek nyereséget). Nyilván jelentős az átfedés az előző két csoporttal, ám mégis komoly arányt mutat a politikával nem foglalkozó gazdagok tábora. Főleg milliókat zsebre vágó nagyvállalkozók, gyárosok, jól kereső bankárok, befutott sztárügyvédek, magas fizetéssel dolgozó mérnökök, magánorvosok, osztályvezetők ... stb. tartoznak ide. A többség számára elképzelhetetlen életet élnek, jellemzően a fővárosban (és mellette az év egy részében külföldön is), a milliós álomfizetések "környékén" már alkalmazottak, cselédek, szobalányok, sofőrök, bejárónők segítségével, felfoghatatlan pompa közepette, mérhetetlen dőzsölésben. Az ő valóságuk egy tökéletesen másik világ.

És végül az egyetlen igazi, többség által megélt valóság a negyedik Magyarországon, melyben a lakosság 75-80% -a él és amiről az előző három csoportnak még csak sejtelme sincs, az igazi Magyar valóság, 7-8 millió ember valósága. Hogy az milyen? Szélsőséges. Mert ezen belül is létezik még vagy 4 szint: a felső-középosztály, az alsó-középosztály, a nyomorgók és a túlélésért küzdők rétegeit alkotva. Szociológusként állítom: hátborzongató sorsok és körülmények vannak körülöttünk. Mert az a felső-középosztálybeli mérnök, aki havi 400 ezret keres, de nincs megtakarítása és kizárólag fizetése szolgáltatja egzisztenciája alapjait, illetve az az albérlő, aki havi nettó 50 ezerből parizeren él (vegetál), ugyanannak a valóságnak a két végpontján próbál boldogulni. Az ő valóságuk: a napi harc, a rohanás, a reménytelen küszködés (mely nyilván a réteg felső harmadában egészen mást jelent, mint a 100 ezer alatt keresőknél).

Zárásul kiemelném: ez az ország a szélsőségek országa, ahol már nem lehet egységes megoldásokban gondolkodni, mert annyira szétszakadt a társadalom, hogy teljesen más problémakezelésre van szükség az egyes rétegekben. A választások közeledtével EZ az, amire a politikusok egyáltalán nem gondolnak. A legnagyobb probléma a legalsó 2 millió embernél van, akik egy lassan formálódó és teljesen leszakadó ötödik valóságban élnek, ott, ahol már a remény is rég elveszett.

atlagkereset.jpgBár a KSH adatai sajnos nem biztos, hogy megbízhatóak (mióta tilos bizonyos kimutatásokat leközölniük), támpontként érdekes tanulmányozni a tavalyi kereseti adatokat a fenti ábra segítségével. Az országos átlagkereset (netto 230 ezer) és az Eurostatnál szereplő median jövedelem (netto 160 ezer) közti nagy különbség jól mutatja a szélsőséges viszonyokat.

231 komment