Soha életemben nem tudtam gyűlölködni, talán mert szerencsésnek mondható életutat tudhatok magaménak. Ám mert ez így van, képes voltam objektíven, kívülről szemlélni mindazokat, akiket az elmúlt 42 évemben gyűlölködni láttam. Később megtapasztaltam ismerőseimen is a gyűlölet hatását, sőt két területen: pszichológusi illetve szociológusi szemmel nézve is észleltem a hivatalosan gerjesztett gyűlölet megjelenési formáit. Lassan formálódni kezdett bennem a gyűlölet mibenlétéről néhány érdekes tapasztalat. Az első, hogy ... 

... a gyűlöletnek három formája létezik:

1.) Saját tapasztalatokon alapuló gyűlölet: ... a saját tapasztalásra, negatív élményre adott válaszreakció az első csoport, ami egy fajta védekezés is, hiszen a gyűlölködéssel egyensúlyba próbáljuk hozni saját magunk belső, megsértett, megbántott lelkivilágát. Ez a gyűlölködés leginkább megérthető formája, hisz alapja mindig egy valós sérelem: például valaki megbántott, becsapott, megcsalt, megvert, elárult, vérig sértett, kirabolt, kirúgott vagy mondjuk tönkretett bennünket ... stb. Érthető reakció tehát ebben az esetben a gyűlölködés. Ugyanakkor vannak szerencsések, akik életük során a gyűlölködésnek még ezzel a formájával sem találkoznak. (Ide tartozom én is.)

2.) Előítéletre épülő gyűlölet: A második típusú gyűlölet az általánosított prejudikáció, amikor egy bizonyos embercsoportot gyűlölünk egyedi esetek alapján képezve előítéletet. Ide sorolható az antiszemitizmus, a xenofóbia és a fajgyűlölet is ... stb. A három természetesen nem azonos, hiszen antiszemitizmus a zsidó emberek ellen, a xenofóbia minden idegen ellen, a fajgyűlölet pedig bizonyos etnikai alapon "kiválasztott" csoportok ellen irányuló gyűlöletet takar. A dolog hátterében tehát ebben az esetben némi (többnyire minimális) saját tapasztalás áll, amit aztán kivetítünk egy egész embercsoportra.

3.) Gerjesztett gyűlölet: A harmadik gyűlölettípus a mesterségesen gerjesztett gyűlölet, amikor nincs közvetlen tapasztalatunk az általunk gyűlölt embercsoporttal kapcsolatban (mint az előző két esetnél), hanem kizárólag másod-, vagy harmadkézből szerzett információk alapján gyűlölködünk. Itt is lehet persze a gyűlölködés tárgya antiszemitizmus, xenofóbia vagy fajgyűlölet, de itt első-kézből szerzett saját tapasztalatok nélkül valósul meg. Gerjesztheti egy közösség, melynek befolyása alá kerülünk és közéjük akarunk tartozni, gerjesztheti egy barát, ismerős, vagy gerjesztheti a média által közvetítve maga az állam is (lásd migránsozás és Soros György elleni uszítás null 24 -ben).

Mindhárom gyűlölködés egyre inkább gyakori a mai Magyarországon, ami két üzenetet is hordoz számomra: az egyik, hogy egyre több ember él félelemben (a gyűlölet gyökere mindig valamiféle félelem), a másik, hogy egyre inkább növekszik a lelki sérülésekkel, komplexusokkal és egyéb pszichológiai gondokkal küszködő emberek száma közöttünk. 

Pedig a gyűlölet elvesz tőlünk és nem ad semmit. Bár a közös gyűlölködés révén kialakult "közösséghez-tartozás" érzés azt a benyomást keltheti bennünk, hogy tartozunk valahová, ám ez csupán illúzió, hiszen a gyűlöltre épülő kapcsolatok valójában soha nem hoznak harmóniát és kiegyensúlyozottságot életünkbe. Meg kell(ene) tanulnunk önállóan megítélni a felénk áradó emóciókat, majd szelektálni közöttük és végül kiszűrni mindazokat, melyek értelmetlen és felesleges érzéseket generálnak bennünk, mert ezekkel valójában csak manipulálnak bennünket. Minél előbb  megtanuljuk ezt, annál kiegyensúlyozottabb lehet életünk és élhetőbb országunk.

***