Orbán Viktor miniszterelnök Kirgizisztánban részt vett a "török nyelvű államok együttműködési tanácsának" VI. ülésén, ahol kijelentette, hogy a magyarok Attila (vagyis a hunok) leszármazottai és a türk népekkel nyelvrokonságban állnak. Pont.

Túllépve azon, hogy mindezt nem egy történész vagy nyelvész, hanem egy jogász mondta (ráadásul kijelentő és nem feltételes módot használva), felmerülhet bennünk a kérdés: miért is jó annyira nekünk, ha az ázsiai türk államokkal "közösködünk"? Annyira "közösködünk", hogy példaképnek és rokonnak is tekintjük őket? Egyáltalán: tényleg a türkök az őseink? Megjegyzem nekem speciál biztosan nem, mert bár magyarnak vallom magam, őseim még Mária Terézia korában, svábokként (vagyis katolikus délnémet földművesekként) telepedtek le a Dél-Dunántúlon. Ha távoli őseim kilétének felderítésére tett erőfeszítéseim (amit még egyetemista koromban tettem) helyes nyomvonalon haladtak, kijelenthetem: német gyökerű felmenőim inkább harcoltak a törökökkel, mintsem rokonaiknak tekintették volna őket. Hozzáteszem: kicsit sem bánom, hogy nincs közöm a muszlim vallású, ázsiai kirgizekhez, kazahokhoz, üzbégekhez és törökökhöz. Bár elfogadom, hogy Orbán Viktor velem ellentétben örömmel tekinti vér-testvéreinek a kazah puszták és kirgiz hegyek lakóit, én a magam részéről inkább megmaradok európai identitásúnak (és több száz évre visszamenően kereszténynek).

De végül is mi a közös a török nyelvű (és hagyományú) 6 államban: Törökországban, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban (mely országokban egyébként ma együttesen 150 millió ember él)? Például az, hogy mindegyikben Allahot imádják, aztán, hogy mindegyikben autokrácia - néhol kifejezett diktatúra (sőt személyi kultusz) - működik és végül, hogy mindegyikben relatíve alacsony az átlag népesség életszínvonala. Mind a hat türk államban alacsonyabb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Kirgizisztánban még 1200 dollárt sem éri el, míg nálunk 15 ezer $ felett van. (Persze a közös jellemvonások folytathatóak: a higiéniához, nőkhöz, polgárjogokhoz, a diktatórikus vezetés elfogadásához való viszonnyal is, de nem letérve a fő nyomvonalról, most csupán a legfontosabbakra fókuszáltam.) Miniszterelnökünk nagy keleti barátkozása kapcsán mondhatnám egyszerűen, hogy "legyen csak rokona a türköknek Orbán Viktor, ha annyira akar, csak bennünket hagyjon ki belőle", de neveltetésem és befejezett tanulmányaim nem engedik az ilyesfajta fraternizálást és tudománytalan megközelítést.

Török nyelvű országok (forrás: Wikipédia)

Ha ugyanis a tények és a tudomány "talaján" vizsgáljuk a kérdést, megállapíthatjuk, hogy egyáltalán nem tudjuk rokonaink e a türk népek és ha igen, akkor ez a rokonság mennyire vehető komolyan (vagyis mennyire erős, vagy  mennyire meghatározó)? Annak idején az egyetemen még úgy tanultuk, hogy a magyar törzsek sztyeppei vándorlásuk során (a Kárpát-medence felé tartva) áthaladtak türkök lakta vidékeken és hosszabb-rövidebb időt együtt is éltek különböző török etnikumokkal (például a Kazár Birodalom határvidékén élve csuvas-törökökkel). Volt tehát valószínűleg keveredés és nyelvi kapcsolat is (nem tagadható, hogy több száz török szó épült nyelvünkbe). Ugyanakkor sem a hun-magyar, sem a türk-magyar rokonság bizonyítás nélkül maradt a mai napig. Főleg a hun - magyar leszármazás áll gyenge tudományos lábakon, tekintve, hogy sem térben, sem időben nincs egyetlen egyezés sem a két nép (magyar és hun) együttéléséről. Egyszerűbben fogalmazva: sehol és semmikor nem tartózkodtak őseink ott, ahol a hunok. Utóbbiak 375-ben lépték át a Volgát és szerveztek birodalmat Európában (Kárpát-medencei központtal, 434 és 453 közt Attila vezetésével), majd 100 esztendővel később (475 körül) visszatértek Ázsiába, ahol fokozatosan beolvadtak az ott nomadizáló etnikumok szórvány csoportjaiba. Mindez bőven a magyar törzsek sztyeppei megjelenése ELŐTT zajlott! Levedi (vagyis első ismert törzsi vezetőnk) csak a 9. században (a 800-as évek közepén) bukkan fel a forrásokban (pl. bizánci írásokban), a róla elnevezett levédiai területeken. Ekkor már egyetlen korabeli írás sem emleget hunokat a térségben.

Visszatérve a türk kérdésre: a mai magyar identitásnak legkevésbé sem része a türk rokonság (ha létezik egyáltalán). Közel állnak viszont hozzánk (kulturálisan és történelmileg is) a lengyelek, a horvátok, a németek és a több környező, európai keresztény nép is, de a török biztosan nem. Az oszmánokkal évszázadokon keresztül álltunk harcban: már Nagy Lajos királyunk is csatázott velük (1366 -ban), majd jött a Hunyadiak kora, Nándorfehérvár ostroma, Mohács, a török megszállás, Eger hősies megvédése illetve Zrínyi Miklós küzdelme a 17. században. Később, 1699-re (karlócai béke) nagyrészt kiűztük őket Magyarországról (európai összefogásban, de főleg az osztrák seregeknek köszönhetően), de még a 18. században is fel-fel lángoltak az összecsapások, egészen az 1791-es szisztovói békéig. Összesen tehát 425 esztendőn keresztül folyt a magyar vér a törökök miatt (1366 és 1791 között), miközben nem kevesebb, mint 20 generáció szentelte életét az oszmánok elleni harcnak. Most meg hirtelen rokonaink lettek?

Ha már mindenképp rokonokat kell keresnünk (hiszen erre bizonyos társadalmi csoportokban igény, kormányzati körökben pedig politikai szándék is van) és erre a finneket nem tartjuk megfelelőnek, noha fejlett és sikeres "működő" keresztény országban élnek (ahol bezzeg a GDP háromszorosa az itteninek és Európában a 10 legmagasabb közé tartozik), vajon miért épp az ázsiai diktatúrákban élő, elmaradott, muszlim vallású türköket választjuk? Miért kezeli tényként a velük való feltételezett rokonságot miniszterelnökünk? 

A magyarság európai nép, európai értékekkel és hagyományokkal. Nem kellene pillanatnyi érdekek miatt eldobni másfél évezred történelmét. Őseink írták ugyanis ... gyakran vérrel. 

***